A Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége készített egy felmérést a 15 és annál idősebb nők körében az élelmiszervásárlás és –fogyasztási szokásaikról. Azért csak nők körében, mert korábbi kutatások arra jutottak, hogy a háztartásokban döntő többségben ők vásárolnak be. A Hello Food program keretében megvalósult felmérésből az is kiderül, pontosan mennyit is adnak ki élelmiszerekre.
Ezt a pénzt elsősorban a szupermarketekben költik el, négy nőből három itt vásárol, a felük még hipermarketekben is. Ehhez képest elenyésző, akik húsért a henteshez (34%), zöldségért a zöldségeshez (42%) járnak. Mindössze a megkérdezettek harmada jár piacra.
Legfontosabb, hogy egészséges legyen
A felmérés válaszadói szerint a legfontosabb egy élelmiszerrel kapcsolatosan, hogy egészséges legyen, 75 százalékuk ezeket részesíti előnyben, míg hogy megfizethető is legyen azt már csak 54 százalék tartja fontosnak, a jó minőséget (38%), vagy hogy finom legyen (37%), még ennyien sem.
Ezzel együtt az is kiderül, mit kerülnek el legszívesebben az élelmiszervásárló nők. Sokan tartanak a mesterséges összetevőktől (75%), az adalékanyagoktól (72%), a tartósítószerektől (55%), az élelmiszer feldolgozottságának mértékét is fontos szempontnak tartják, ami már csak azért is furcsa, mert a felmérésből arra is következtetni lehet, mennyire nem értünk a csomagolások címkéinek értelmezéséhez.
A címke
A címkéket a megkérdezettek többsége megnézi, 42 százalékuk mindig, míg 46 százalékuk többnyire. Elsősorban a minőségmegőrzési időt, az összetevőket, és csak ezután, harmadikként következik az ár. A negyedik a sorban a származási hely, míg ötödikként az E-szám-tartalom, amire minden második ember ránéz.
A felmérés alapján elmondható, hogy általánosságban elég nagy a bizalmatlanság is a címkéken feltüntetett adatokkal szemben. A megkérdezettek kevesebb mint a 10 százaléka gondolja úgy, hogy teljes mértékben megbízható információkat találnak a csomagolásokon, 15 százalékuk pedig inkább nem, vagy egyáltalán nem bíznak meg bennük. A megértés és a bizalom között pedig van is valamennyi összefüggés, mert a nem értők bizalmatlanabbak is.
Szöllősi Réka, a FÉSZ élelmiszerszakértője segítségével ezért kicsit rendet vágunk a címkékkel – hivatalosan jelöléssel – kapcsolatosan. Például az élelmiszerek egy részét úgy nevezi el a gyártó, ahogy akarja. A Magyar Élelmiszerkönyv csak azt szabályozza, hogy a leggyakrabban fogyasztott termékek elnevezésének használata milyen összetétel és egyéb feltételek megvalósulása esetén lehetséges. Így például az meg van határozva, mit hívhatunk pogácsának, az viszont már nem, hogy mit nevezhetünk croissant-nak. Így fordulhat elő, hogy egy pékség croissant-ját és egy előrecsomagolt, a francia péksüteményre maximum kinézetében hasonlító valamit is ugyanannak lehet nevezni.
Az élelmiszereken a gyártók nem helyezhetnek el mindenféle feliratot sem, például egy konzervre nem szabad ráírni, hogy tartósítószermentes, ugyanis egy konzerv sem tartalmazhat tartósítószert. Ahogy az is szabályozva van, hogy mire lehet ráírni, hogy magas rozstartalmú, vagy hogy immunrendszer-erősítő. A gyakorlat mintha nem mindig ezt mutatná, de egy termék nevében csak akkor szerepelhet egy összetevő, ha valóban tartalmazza is. Például csokis croissant csak az lehet, ami valóban tartalmaz csokoládét, nem elég, ha kakaó van benne.
Az összetevők listájában is van logika, legelöl van az, ami tömegével a legnagyobb arányban található az adott termékben, ezek után következnek sorban az egyre kisebb tömegűek.
Fogyasztható vagy minőségét megőrzi?
A kettő közül az egyiket tartalmaznia kell a címkének, ugyanakkor nagy különbség van köztük. Az élelmiszerbiztonsági szempontból érzékenyebb termékek esetében a gyártó fogyaszthatósági dátum lejártáig tudja garantálni, hogy a termék valóban fogyasztható, már ha a csomagoláson szintén szereplő tárolási körülményeket is betartottuk. A minőségmegőrzési idővel rendelkező termék esetében a lejáratot követően az élelmiszer érzékszervi tulajdonságai változhatnak, de még egy jó darabig fogyasztható marad, nem kell kidobni.
E-szám
Sokan nem vesznek olyan terméket, aminek a címkéjén E-számok vannak feltüntetve, pedig ennek sok értelme nincsen, mert az E-szám egy uniós kód, az adalékanyagok pedig sokszor a saját nevükkel is szerepelhetnek a címkéken. Vagyis semmivel sem jobb egy termék, amire az van írva, hogy nátrium-glutamát, és nem az, hogy E 621. Gyakorlatilag mindennek van E-száma, ha „egy teljesen organikusan termesztett banánt kéne felcímkéznünk, több mint 50 E-számot láthatnánk a címkén”. A többnyire a termékek eltarthatóságát és minőségének megőrzését segítő anyagok között ott van például:
- a C-vitamin, vagyis az aszkorbinsav, ami az E 300. C-vitamin forrásként ugyanakkor csak arra az élelmiszerre lehet hivatkozni, amelyik 100 grammjára vagy 100 milliliterére igaz, hogy abban 12 gramm C-vitamin van. 24 grammnál pedig már C-vitaminban gazdagnak is lehet nevezni.
- az oxigént, vagyis az E 948-at, általában védőgázas csomagolások esetében, salátakeverékeknél, sajtok tárolásánál és friss húskészítményeknél használják.
- az aranynak is van E-száma, az E 175. Ételszínezékként használják nagy ritkán, és mivel nem oldódik, ezért édességek külső bevonataként, praliné díszítéseként, likőrökben található meg.
Hely
Na, ez az, ami nem segíti azt, hogy sokkal értőbbek és bizalmasabbak legyünk a jelzésekkel szemben. Szintén a FÉSZ felméréséből derül ki, hogy sokan jobban bíznak egy hazai termékben, ezért ők arra törekednek, hogy minél több magyarországi, vagy környékbeli terméket használjanak. Ennek a csomagoláson való feltüntetése azonban nem túl egyszerű. Egyes termékcsoportokat leszámítva csak akkor kell ráírni a csomagolásra a származási helyet, ha az máskülönben a fogyasztó megtévesztésével járna. Például, ha egy sajt csomagolásán ott van az Eiffel-torony, viszont nem Franciaországban készült, akkor fel kell tüntetni.
Ha feltüntetik valamin a származási helyet, akkor az elsődleges (legnagyobb mennyiségben szereplő, vagy az élelmiszer karakterét leginkább befolyásoló) összetevők származási helyét, vagy az eltérés tényét is fel kell tüntetni abban az esetben, ha ez eltér az élelmiszer származási helyétől. És ha ez még nem lenne elég bonyolult, a származási hely egy vámjogi fogalom, vagyis azt jelzi, ahol az élelmiszeren az utolsó lényeges beavatkozás – mint az élelmiszer feldarabolása, becsomagolása – történt.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu
