Élet-Stílus

Ondót kevertek tanárjuk palacsintájába

Az amerikai diákok vizeletes barbecue szószt is készítettek.

Szörnyű „szívatások” elkövetésével vádolnak nyolcadikos ohiói diákokat.

A Powellben található Olentangy Hyatts középiskola tanulói május 16-án testnedveikkel szennyezett étellel kínálták tanáraikat. Az ügy szeptember 3-án jutott el a vádemelésig.

A BuzzFeed cikkéből kiderül, hogy hét 14 éves fiú követte el a bűncselekményeket. A nyomozás során ételmintákat küldtek bevizsgálásra, hogy kiderüljön, valóban szennyezettek voltak-e.

Az egyik „poént” négyen találták ki; egyikük otthonról műanyag tasakban ondót vitt az iskolába, majd amikor egy órai foglalkozáson palacsintát készítettek, sütés közben beleöntötte a testnedvet, majd az édességet odaadta tanárának, hogy fogyassza el.

Egy másik gyerek is vitt be spermát az iskolába hasonló céllal, de ő végül nem keverte bele a tésztába. A négy kitervelő közül a másik két fiút bűnpártolással és a bizonyítékok megsemmisítésével vádolják (kitörölték az esetről készített videókat).

További három diákot azzal vádolnak a hatóságok, hogy négy tanárnak vizelettel kevert barbecue szósszal tálaltak fel csirkét.

A hét fiú még szeptemberben bíróság elé állhat. Ügyvédjük szerint ez az egész nem más mint „YouTube-vírus”: a gyerekek mindent megcsinálnak, amit a bizarr online videókban látnak, teszik ezt azért, hogy maguk is nézettségre, like-okra tegyenek szert.

 

Kiemelt kép: iStock (illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik