A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be a legújabb, Joaquin Phoenix főszereplésével készült Joker-filmet, ami finoman szólva is elnyerte a nézők tetszését. A Variety beszámolója szerint a közönség a mozi vége után 8 percen keresztül ujjongott és ünnepelte a színészeket.
Phoenix alakítását sokan már most Heath Ledger Jokeréhez hasonlítják, aki 2008-ban a 81. Oscar-gálán posztumusz díjat kapott A sötét lovagban nyújtott alakításáért. Joaquin Phoenix, aki sokat fogyott a szerephez, korábban azt nyilatkozta, hogy nem inspirálódott egyik korábbi Joker-szerepből sem, hanem szeretett volna egy teljesen saját koncepciót felépíteni.
A fesztivál kreatív igazgatója, Alberto Barbera szerint a Joker rengeteg díjat fog kapni a jövőben, sőt, azt is ki merte jelenteni, hogy a filmnek egyenes útja lesz az Oscarig.