Élet-Stílus

Hárommillió dollárt kapott egy nő, aki harmincöt évet ült ártatlanul egy gyilkosságért

Harmincöt évet, vagyis életének több mint felét töltötte börtönben a 68 éves Cathy Woods egy olyan gyilkosság miatt, amit nem ő követett el. A louisianai nőnek szerdán 3 millió dollár (közel 900 millió forint) kártérítést ítéltek meg, de több kártérítési pere még jelenleg is zajlik. Az egyikben 3,5 millió dollárra perelték be az ügyben eljáró nyomozókat foglalkoztató államot, mert a rendőrök hazugságokkal csikartak ki beismerő vallomást a súlyosan pszichotikus nőből – írja az abc News.

Cathy Woods 1976-ban egy bárban dolgozott az oregoni Renoban. Abban az évben, február 24-én gyilkolták meg a városban Michelle Mitchellt, egy 19 éves diáklányt. A szemtanú, aki utoljára látta az áldozatot azt mondta, a lány Volkswagen bogara lerobbant egy kereszteződésben, de valaki megállt, hogy segítsen neki. A rendőrség évekig hiába kereste a tettest.

Cathy Woods komoly mentális problémákkal küzdött, ezért hazaköltözött Louisianába. Az anyja, nem sokkal később elmegyógyintézetbe küldte a lányát. Cathy a pszichiátrián elkezdett arról beszélni, hogy a városban, ahonnan jött, megöltek egy Michelle nevű lányt. Három évvel a gyilkosság után nyomozók jelentek meg az intézetben, kihallgatták Cathyt, majd bejelentették, hogy a nő beismerő vallomást tett.

Michelle Mitchell meggyilkolásának ügyét 2014-ben vették elő újra. Egy a helyszínen talált cigarettacsikken lévő DNS-minta egyértelműen bizonyította, hogy nem Cathy Woods volt a tettes. Az új bizonyítékok szerint, a valódi gyilkos egy Rodney Halbower nevű férfi, aki több fiatal nőt ölt meg 1976-ban, Kaliforniában. Bűnügyei a Gypsy Hill-i gyilkosságok néven vonultak be az amerikai kriminalisztika történetébe.

A DNS-bizonyítékok alapján Halbowert 2015-ben két fiatal nő, a 17 éves Paula Baxter és a 18 éves Veronica Casino megerőszakolásáért és megöléséért kétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a próbára bocsátás lehetősége nélkül. A férfinek valószínűleg még legalább négy áldozata lehetett, közöttük Micelle Mitchell is. Az utóbbi gyilkosságért Halbower hamarosan bíróság elé áll majd Oregonban.

Bár a férfi valamennyi áldozata fiatal volt, barna hajú, és közvetlenül a haláluk előtt valami gondjuk akadt a kocsijukkal, a rendőrség a legutóbbi évekig nem talált összefüggést az esetek között.

(Kiemelt képünkön Cathy Woods, fotó: Murderpedia)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik