Élet-Stílus

Ingyenes vezetésórákat ajánlanak fel a fiatal drogdílereknek

Szeretnének új esélyt adni a fiatal elkövetőknek.

Fiatal kábítószer-kereskedőknek karrierlehetőségeket, bokszórákat, vezetésórákat ajánlanak fel Bristolban, hogy kilépjenek a bűnözés bűvköréből. Az elkövetők képzésekre járhatnak, ahelyett, hogy a bíróság előtt kelljen megjelenniük, de ezalatt az idő alatt is megmarad ellenük a vád – írta a BBC.

A program egyelőre még kísérleti szakaszban van, és egyelőre csak Bristolban próbálják ki 16 és 21 év közötti fiatalok körében.

Angliában és Walesben tavaly kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény 67 831 volt, ami valamivel kevesebb, mint az azt megelőző évben. A csúcs eddig egyébként 2012-ben regisztrálták, több mint 98 ezer bűncselekménnyel.

A rendőrségnél azt mondták, hogy ezzel a programmal szeretnének még egy esélyt adni a fiatal dílereknek, mielőtt ők is az előbbi statisztikába kerülnének. Gary Haskins detektívfelügyelő elismerte, nem kizárt, hogy a fiatalok a program 6-9 hónapja alatt újabb bűncselekményeket követnek el, de ezt a kockázatot vállalják. A programból két embert már ki is tessékeltek, az egyik továbbra is drogokkal kereskedett, míg másiknál fegyvert találtak.

A program részeként, amit Bristol városa finanszíroz, kontaktus nélküli bokszedzésen vagy az utcán megtanult „praktikák” legális felhasználásának módjairól szóló tanfolyamon is részt lehet venni, de emellett tartanak vezetésórákat, angolkurzust és segítenek a papírmunkában és a képesítés megszerzésében is, hogy építkezéseken kezdhessenek el dolgozni a fiatalok.

Az első „évfolyamot” februárban kezdték el 16 fővel.

Bristolban, Anglia más hasonló régióihoz képest, sok drogos él, a legtöbb heroin és crack kokain felhasználó is itt van.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik