Élet-Stílus

Leforgatta minden idők legmocskosabb pornóját a Pornhub

Dirtiest porn ever (Minden idők legmocskosabb pornója) címmel jelentetett meg videót a világ legnagyobb pornómegosztója, a Pornhub. A jelenetben szereplő pár egy hulladékkal borított tengerparton próbál szeretkezni, miközben a Pornhub emblémájával díszített, fehér védőruhát viselő emberek jelennek meg, hogy összeszedjék a szemetet – írja a Dezeen dizájnmagazin.

Mi, itt a Pornhubnál elég mocskosak vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy a tengerpartjainkat is ilyennek szeretnénk

– mondta el a videóról Corey Price, a cég alelnöke, majd hozzátette, a videóval azt akarták megmutatni, hogyan tesz tönkre egy amúgy gyönyörű jelenetet a műanyag és a szemét.

A cég nem áll meg a figyelemfelhívásnál: a szemetes pornó minden megtekintése után pénzt küldenek az Ocean Polymers nevű, az óceánok megtisztításáért dolgozó civil szervezetnek. A Pornhub környezetvédelmi kampánya szerint, három egyszerű lépésben, mindannyian rengeteget tehetünk az óceánok tisztaságáért. Vegyünk olyan kevés egyszer használatos műanyagot, amennyire csak lehet, ha már ilyet vettünk, gondoskodjunk róla szelektív hulladékgyűjtőbe kerüljön, ha pedig a természetben járunk, ne dobáljuk el a szemetünket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik