Megtudta, hogy nem az ő gyereke, minden pénzt visszakövetel, amit ráköltött

Különös családi dráma borzolja a kedélyeket Londonban.
Korábban a témában:

A Metro számolt be annak a férfinak az esetéről, aki beperelte volt feleségét, mert az felszarvazta őt. A keresettel a férfi nem büszkeségi kérdést akar csinálni az ügyből, hanem azt követeli volt nejétől, hogy térítsen meg minden egyes pennyt, amit a nő nyolcéves fiára költött, és akiről eddig azt hitte, hogy a saját gyereke.

A Legfelsőbb Bíróság már hozott egy döntést, melyben kötelezik az anyát, hogy mondja el a férfinek, ki a gyerek igazi apja, ugyanakkor megtiltották a férfinak, hogy az információt mással is megossza. Félő ugyanis, hogy a titok visszajuthat a gyerekhez, akinek a lelki fejlődésére ez nem biztos, hogy jó hatással lenne.

A bírói döntés ellenére a szétment pár továbbra sem tud megegyezni abban, hogy elmondják-e a fiúnak, ki az igazi apja, mert míg a férfi emellett van, a nő határozottan ellenzi az egészet.

Az ügyben érintett személyek nevét a bíróság nem fogja nyilvánosságra hozni, hiszen éppen elég teher nehezedik rájuk így is. A bíró szerint a férfi teljesen összetört, mikor megtudta az igazságot, ezért a nőnek óriási bűntudata van.

 

Kiemelt kép: illusztráció (Thinkstock)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.