Élet-Stílus

Újra összeházasodtak, mert a skót nyugdíjas elfelejtette, hogy már házasok

A férfi súlyos demenciában szenved, ezért felesége gyönyörű ajándékkal lepte meg.

Bill és Anne 18 éve vannak együtt, ebből 12 évet boldog házasságban töltöttek. A Metro viszont arról írt, hogy nemrég újra az oltár elé vonultak, nem pusztán azért, hogy megerősítsék fogadalmukat, hanem azért, mert Bill elfelejtette, hogy házasok.

A 71 éves férfi évek óta súlyos demenciával küzd, újabban már a beszéd is komoly gondot okoz neki. Anne tudta, hogy egy nap el fog jöni az a pillanat, mikor a férfi megfeledkezik az együtt töltött időről, a felismerés mégis sokkolta.

Mivel együtt éltek, Bill azt gondolta, hogy Anne az új barátnője, és folyton azt kérdezgette tőle, hogy mikor házasodnak össze.

Anne nem esett kétségbe férje súlyosbodó tüneteit látva, éppen ellenkezőleg. Kihasználva, hogy a hétvégén több barátjuk is a városba utazik, megszervezte kettejük második esküvőjét. A család és a barátok segítettek feldíszíteni a kertet, tortát hoztak, és még az alkalomhoz illő ruháról is gondoskodtak Anne számára.

Életem leggyönyörűbb napja volt. Az pedig külön tökéletessé tette az egészet, hogy mindezt megoszthattuk a szeretteinkkel

– mesélte később Anne, aki az elmúlt kilenc évben a nap huszonnény órájában Billt ápolta.

A pár 2001-ben jött össze, 2007-ben mondták ki először a boldogító igent Aberdeenben. Billnél 2010-ben diagnosztizáltak demenciát, az állapota azóta fokozatosan romlik, annak ellenére is, hogy Anne töretlenül kitart mellette.

 

Kiemelt kép: Youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik