Élet-Stílus

A Jóban Rosszban színésznője igazából is terhes

Korábban a témában:

A TV2 napi sorozatának nővére nem csak a szerepe szerint várandós. A Krasznai Ágnes karakterét alakító színésznő október elején igazából is anya lesz, kkor érkezik kisfia, aki a Máté nevet kapja.

Cseke Katinka 11 év után kiszáll a Jóban Rosszbanból
Azt is tudja, mivel szeretne foglalkozni helyette.

Több mint egy éve vagyunk együtt a párommal, és már az elején megbeszéltük, hogy szerelemgyermeket szeretnénk. Ezért a sorrendet megfordítottuk. Még nem házasodtunk össze, de elkezdtünk egy lakásprojektet, hogy mikorra megjön a baba, legyen családi fészkünk. Harminchárom éves vagyok, nekem az volt a lényeg, hogy tartós kapcsolatot építsek ki egy olyan férfival, aki vállal, aki tudja, mi a szakmám, és ebben támogat. Dani huszonöt évesen ezt vállalta

– mondta a Borsnak Papp Annamária, aki különleges bánásmódot élvez.

Mióta megy a Jóban Rosszban – 2005 óta –, ha jól tudom, én vagyok az első színésznő, akinek beleírták a várandósságát a sztoriba. Ez annyira jólesik. A producerrel sikerült megbeszélni, hogy szülés után nem sokkal visszaállok. Színésznő vagyok, így a munkarend megengedi, hogy ne kelljen három éven keresztül egyedül maradnom otthon a babával.

Kiemelt kép: Facebook/Annamaria Papp

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.