Szórakozás

Cseke Katinka 11 év után kiszáll a Jóban Rosszbanból

Azt is tudja, mivel szeretne foglalkozni helyette.

A Super TV2-n futó Jóban Rosszban egyik legrégebbi karaktere, Bodolai Böbe eltűnik Csillagkútról. Az őt alakító Cseke Katinka ugyanis úgy döntött több mint egy évtized után, hogy ideje váltania. A színésznő már két hónapja nem forgat, a nézők pedig pénteken láthatták utoljára a képernyőn.

Ez nem hirtelen döntés volt, hanem egy két-három éves folyamat eredménye. Imádtam a sorozatban dolgozni, és a búcsúkor azt éreztem, hogy a kollégák is szerettek engem, de most mennem kellett. Tizenegy év után mondtam fel, a producer pedig azt mondta, szeretettel várnak vissza, ha meggondolnám magam

– kezdte a Blikknek Cseke.

Olyan, mintha benne lettem volna egy kapcsolatban, voltak jó és rossz dolgok, amiket mérlegeltem, és arra jutottam, hogy próbáljuk meg külön. Új impulzusokra és szabadságra vágyom, szeretnék új életet kezdeni. A sorozatbeli férjem, Tóth Roland is azt mondta, „Kati, 11 gombócból is sok”.

A színésznő már azt is tudja, hogy mire akarja fordítani a felszabadult idejét. Gyerekeket szeretne tanítani játékosan.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik