Élet-Stílus

Pataky Attila: Az 51-es körzet lerohanásához még tízmillióan kellene csatlakozni

A földönkívüli élet létezését valló énekes nyilatkozott lapunknak.

Már bőven átlépte az egymilliót azoknak a száma, akik csatlakoztak egy bizonyos Facebook-eseményhez, ami a nevadai 51-es körzet lerohanására toboroz embereket. Azóta az amerikai fegyveres erők nyilatkozatot is kiadtak,  amely szerint nem jó ötlet a kiképzőbázis területére betenni a lábakat, mert bárkit lelőhetnek, aki illetéktelenül tartózkodik ott.

Az esemény egyébként azért jött létre, mert az emberek meg akarják tudni, valóban idegeneket rejteget-e az amerikai kormány saját légierejének teszt- és kiképzőbázisán.

Már egymillióan vennének részt az 51-es körzet elleni rohamban, hogy lássák a földönkívülieket
Az amerikai fegyveres erők közben közölte, lelőhetnek bárkit, aki a titkos katonai bázis területére lép.

A témában megkerestük Pataky Attilát, az EDDA frontemberét. Méghozzá azért, mert az énekes az egyik leghangosabb szószólója itthon a földönkívüli élet létezésének:

Abszolút egyetértek a dologgal, szerintem még kellene csatlakozni ehhez vagy tízmillióan, és úgy körbeállni, majd elmondani: a mi vérünkből, verejtékünkből, a mi adónkból felépítettétek ezt, hadd tudjuk már meg, mi a lószar folyik bent. De úgy, hogy most, nem pedig később. Felejtsük el az ilyen szövegeket, hogy »Ha majd én elnök leszek, megnyitom az aktákat!«. Donald Trump és az elődei is hebegtek-habogtak, hogy majd beszélni fognak erről. Nem. Most kell valamit cselekedni. Ránk tartozik, mi történik itt a Földön

– fogalmazott az énekes, aki szerint jogunk van ahhoz, hogy tudomást szerezzünk kétes dolgokról:

Ezt nem is nevezném támadásnak, mert pusztán információt szeretnének ezek az emberek, hogy megtudjanak valamit a sorsukról. Arról is jó lenne tudni valamit, hogy milyen okból csíkozzák folyamatosan a világ egyes részein és persze Magyarország felett is az eget a chemtrail-repülőgépekkel. Ez nem légijárat, tök hülyeség az a sok magyarázat, amivel próbálják elfedni. A legelvarázsoltabb helyeken is ott vannak, ahol repülőnek se kellene járnia.

Pataky egyébként nem tervezi, hogy csatlakozzon az eseményhez:

Én nem tervezek ilyesmit, most az EDDA-turnéra koncentrálok, amúgy is a magam útját járom. Így is elképesztő mennyiségű információ van a fejemben, az agyamban, a birtokomban, ami a valósághoz képest futurisztikusnak tűnik. Egyelőre hadd eméssze az emberiség a dolgokat, a saját sorsát, aztán tegyenek valamit érte, menjenek utána egyre többen. El kell mondani Nevadában is: nem akarunk senkit bántani, csak információt akarunk, ennyi. A brazilok és talán már a franciák is felfedtek beszédes információkat, aktákat az idegen életformákról, szóval idő kérdése, hogy kibukjon ez az egész. A gőz már egyre csak nyomja ki magát, emelgeti a lábas fedelét, nem sokáig tudják már rajta tartani.

Kiemelt kép: 24.hu / Márton Neményi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik