Élet-Stílus

A férje hamvait is ellopta az idős nőtől a költöztető kocsit megfújó tolvaj

Egy szempillantás alatt az egész élete odalett egy 84 éves brit nőnek.

A Metro írt a 84 éves Majorie Hall kálváriájáról, aki nemrég költözésre adta a fejét. A lancashire-i Bacupból Essexbe tervezett menni, hogy közelebb legyen az unokájához és a vejéhez.

A dolgok azonban rosszra fordultak, mikor egy tolvaj megfújta a ház előtt parkoló, telepakolt költöztető autót. A nő közel 30 éve lakott már a lakásban, ennyi idő alatt halmozta fel azokat a bútorokat és használati tárgyakat, amik mind a kocsiban voltak, mikor a tolvaj elhajtott vele, beleértve az összes ruháját, pénzét és a gyógyszereit is.

Nem ez volt azonban a legrosszabb, az autóban voltak ugyanis Majorie több, mint 10 éve elhunyt férjének a hamvai, valamint rengeteg fénykép a nő lányáról, aki már szintén halott.

Az idős asszonyt érthető módon lesújtották a történtek, ahogy a vejét is, aki úgy nyilatkozott,

a tárgyakat lehet pótólni, de az emlékeket lehetetlen. Majorie férje 2006-ban halt meg, a lánya – aki az én feleségem volt – három és fél éve. Az egész élete abban a kocsiban volt.

A kocsit úgy tudták könnyűszerrel ellopni, hogy a sofőr bent felejtette a kulcsot, miközben a házban segített az utolsó darabok kipakolásával.

Már épp azon voltunk, hogy indulunk, mikor elhajtottak az autóval. Az én hibám volt, én hagytam bent a kulcsot. Szörnyen érzem magam emiatt a kedves idős hölgy miatt. A történtek óta éjjel-nappal az utakat járom, hátha ráakadok valahol a kocsira, de attól félek, soha nem fog előkerülni az egész egyben.

– mondta az esetről a költöztető kocsi tulajdonosa.

Majorie történetét meghallva rengetegen siettek a család segítségére, az elmúlt napokban folyamatosan kapják a felajánlásokat, hol egy szekrényt, hol függönyöket, hol egy kenyérpirítót. A családot megérintette az emberek reakciója, így ha az emlékeket nem is tudják pótolni, legalább egy kicsit enyhül a keserűségük.

 

Kiemelt kép: Google Maps

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik