Élet-Stílus

Betörés miatt hívta ki a rendőröket. Azonban elfelejtett egy apró dolgot, miért butaság ez

Csak magának köszönheti, hogy bajba került.

Egy antwerpeni férfi, Vahid-Jafar M. kihívta magához február végén a rendőröket, mert gyanús árnyakat látott a kertjében. Ki is érkeztek, betörőt nem, viszont egy sporttáskában 3,5 kiló kokaint találtak a szomszédja teraszán. A szomszéd teljesen meg volt lepődve, fogalma sem volt, hogyan került oda a drog, mikor M. elmesélte, igazából mi történt – számolt be róla az Afrinik News.

Elmondása szerint egy parkban találkozott egy férfivel, aki megkérte, hogy

egy időre vegyen át tőle egy zsáknyi pénzt, 135 ezer eurót – 43,5 millió forintot, és a 3,5 kilónyi kokaint.

M. át is vette a csomagot, és felhívott magához két prostituáltat, akivel jól elszórakozott, a nappalból hipp-hopp este lett.

A férfi eléggé mámoros állapotba került az elfogyasztott drog és alkohol hatására, amikor látta a gyanús árnyékot, és kihívta a rendőröket. Ezután esett csak le neki, hogy ott van a drog a lakásában, ezért ijedtségében, gyorsan átdobta a szomszéd teraszára. Ezután jöttek ki a rendőrök, akik ugye csak rátaláltak.

Szerdán kellett megjelennie M.-nek a bíróságon, ahol az ügyész felidézte, a férfinek nem ez az első drogügye.

2018-ban hat évre ítélték el kábítószer-kereskedelem miatt. Egy egész hálózatot tartott fent egy újságosbódéból, 18 futára volt, akik kiszállították a drogot a vevőknek. A buliban benne volt Jafar M. 70 éves édesanyja is

– írta egy helyi lap, a HLN.

Az ügyész újabb 40 hónap börtönbüntetést kért a mostani ügy miatt a férfire, ugyanis nem hisz M. verziójában. A férfi ügyvédje ezzel szemben azt kérte a bírótól, hogy a mostani ügy miatti büntetést számítsák bele a korábban kapott hat évbe.

M. a bírónak a tárgyaláson azt mondta, azért kezdett el újra drogozni, mert munkanélküli lett, ugyanakkor állítja, kokain használata nélkül is tud élni.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik