Élet-Stílus

Bíróság elé állították az ausztrál anyát, aki fakanállal verte meg a gyerekét

Az ADHD-vel és más viselkedési problémákkal küzdő lány zúzódásokat szenvedett.

Könnyű testisértés miatt kellett felelnie annak az ausztrál nőnek, aki egy fakanállal fenekelte el a 9 éves lányát az ausztráliai Perthben – számolt be róla a Dailymail.

A  35 éves Tania azért bántotta a lányát mert az nem fogadott szót neki: a nő kifejezett tiltása ellenére is evett a félretett hamburgerhúsból.

Az más kérdés, hogy a hús a kutyáknak volt félretéve, ugyanis Tania ebben elrejtve akarta beadni nekik a féreghajtó tablettákat.

A 9 éves lányt korábban ADHD-vel (figyelemzavaros hiperaktivitással) diagnosztizálták és más viselkedési zavarokkal is küzd.  Az anya később azt mondta, nem volt önmaga, mikor megütötte a lányát, az eset után ő is sírva fakadt és szégyellte magát. Tudja, hogy a lányát az eset traumatizálhatja, ennek ellenére semmit nem csinálna másképp.

Frusztrált voltam és bepánikoltam… annyi megpróbáltatáson megyünk át a viselkedési gondjai miatt. Egy pillanatra elvesztettem a fejem

– nyilatkozta később az esetről az anya.

Az esetet követően a lány zúzódásokat szenvedett, a gyermekvédők ideiglenesen kiemelték őt az anyjától. A nő ügyvédje a tárgyaláson elmondta, az incidens egy pillanatnyi őrület szüleménye volt, a védence pedig büntetlen előéletű.

Taniát végül 750 dollárra bírságolták meg, a bíró pedig reméli, hogy a családban soha többé nem fordul elő hasonló eset.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik