Élet-Stílus

Vécéket tömített el, börtönre ítélték

Igaz, három évre felfüggesztve.

Egy 26 éves sheboygani férfit 150 nap börtönre ítéltek 3 évre felfüggesztve, mert egy park női vécéit és a munkahelyi mellékhelyiséget is eldugaszolta. 12 eset miatt emeltek vádat ellene, de végül csak ötöt tudtak rábizonyítani – írta a helyi Sheboygan Press.

A próbaidőre bocsátás mellett 100 óra közmunkára ítélték Patrick D. Beemant és eltiltották alkohol birtoklásától és vásárlásától.

Beeman megtarthatta munkahelyét, de ezért egy speciális programban kell részt vennie, ami azt jelenti, hogy minden nap a munkaideje után fel kell vennie a kapcsolatot a börtönnel.

Jól kell végeznem a dolgaimat, és mindennap imádkoznom kell a megbocsátásért

– nyilatkozta a férfi az ítélethozatal előtt, amikor elnézést kért az általa okozott kár és stressz miatt.

A parknál tavaly márciusban vették észre, hogy egy műanyag palackkal el van dugaszolva a női mosdó egyik mellékhelyisége. Olyannyira, hogy a víz kifolyt a padlóra. Ezek után még tíz alkalommal találták ilyen állapotban a vécét.

A rendőrök végül akkor tudták azonosítani az elkövető Beemant, mikor beszéltek a vezetőjével annak a munkaközvetítőnek, ahol dolgozott. Aki azt mondta nekik, hogy ahová kiközvetítették cég, ott is megrongálta a férfi a mosdót. Egy hónapja volt ott, de emiatt át is helyezték egy másik vállalathoz, ahol aztán újra megismételte tettét.

Beeman azzal védekezett, hogy valamiért késztetést érez furcsa dolgokat tenni, mint vécéket műanyag palackokkal eltömíteni. Azt is hozzátette, abbahagyta ezt, mikor megtudta, a rendőrség nyomozásba kezdett az ügyben.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik