Élet-Stílus

Kiszel Tünde még a szüléséről is mesélt most, hogy Donatella 18 éves lett

Intenzív osztályra került, de úgy érzi megérte.

Habár Kiszel Tünde már három napja ünnepli lánya 18. születésnapját, Donatella valójában csak most, július 2-án lett nagykorú. A celeb emiatt őrült hosszú posztot írt, amiben csúcsra járatta az emotikonok használatát és arról is mesélt, hogy milyen rosszul élte meg a terhességét és a szülést.

Kiszel Tünde lánya 17 évesen leérettségizett
Hunyadi Donatella végzett a középiskolával, pár hét és nagykorú lesz.

Drága, jó Donatellám! 💞 Szinte hihetetlen, hogy 18 éves lettél!💐🎂 🔞Nagyon gyorsan elröpült ez a 18 év! ❣️ Amikor megtudtam, hogy kisbabám lesz én voltam a világon a legboldogabb! 🙏💞❤️

– kezdte Kiszel Tünde.

A várandóságom az elején és a végén kellemetlen volt, de a középidő csodálatos volt! 💝 Átértékelődött minden! 💖 Sokkal jobban vigyáztam magamra, mint azelőtt, hiszen már ott voltál a szívem alatt! 💐♥️❤️ 2001. június végén meleg volt, de július 2-án reggel, amikor mentünk a klinikára esett az eső! Amikor megérkeztünk a kórházba nagyon izgultam, de az orvosom megnyugtatott, azt mondta nem lesz semmi baj! És végre 9 óra 10 perckor császármetszéssel világra hoztam a Gyermekemet! ♥️ A műtét után annyira legyengültem, hogy az intenzív osztályra vittek, a vérképem is rossz lett, ezért vérátömlesztést kaptam! ☺️De néhány nap múlva hazajöhettem, de már nem egyedül, hanem egy gyönyörű Kisbabával! 👼💗💝

Kiszel ezzel együtt is úgy érzi, minden pillanat megérte.

Lehetetlen leírni mennyi minden történt a 18 év alatt! 🔞❤️♥️ A gyermeknevelés sok lemondással is jár, de megéri, mert a Kislányom mosolya mindenért kárpótol! 💖 Igyekeztem azokat az értékeket átadni Neki amit én kaptam drága Édesanyámtól! ♥️ Hála Istennek nagyon szoros és harmonikus az érzelmi kapcsolatunk! 💖💞💝 Persze néha vannak összezördülések, de nagy szeretettel, megértéssel mindig minden probléma megoldódik! ❤️ Aggódom és izgulok Érted!❣️ Kimondhatatlanul SZERETLEK!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kiszel Tünde 😍💖💞💕❤️ (@kiszeltunde_) által megosztott bejegyzés, Júl 1., 2019, időpont: 6:35 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@kiszeltunde_

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik