Élet-Stílus

A bizarr fejformájú floridai bűnöző fotója láttán nem bírtak magukkal a kommentelők

A sheriff hivatala külön posztban kérte, hogy legyen már emberség a facebookozókban.

Orlando Lopez Palm Coast-i (Florida) lakost a minap letartóztatták, miután egy közlekedési szabály áthágása miatt megállították a kocsiját, majd a jármű átvizsgálása során 98 gramm kokaint és 35 gramm metamfetamint találtak.

A 43 éves férfit kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják, erről megjelent egy bejegyzés is a Robeson megyei sheriff Facebook-oldalán.

És itt kezdődik az érdekesség a történetben: a kommentelők ugyanis az elkövető sajátos fejformájával kapcsolatban kezdtek el írogatni.

Facebook / Robeson megyei sheriff hivatala

Igen, az történt, ami oly gyakran előfordul az interneten:

a szívtelen kommentelők kegyetlen szóviccekkel tettek utalásokat a – bizonyára súlyos betegség / baleset következtében kialakult – koponyára.

De annyira, hogy a sheriff hivatalának frissítenie kellett a posztot, és arra kérték a követőket, hogy próbáljanak emberi módon, kulturáltan kommentelni.

Bár ezt a személyt azzal vádolják, hogy bűncselekményt követett el, ettől függetlenül ő valakinek a gyermeke / családtagja. Nyilvánvaló, hogy valamilyen sérülést szenvedett. Kérjük, tartózkodjanak a poénkodástól / negatív kommentektől.

– írják a bejegyzésben.

A hozzászólók jelentős része egyetértett a posztban foglaltakkal, és sajnálkoztak, hogy felnőtt embereket figyelmeztetni kell ilyesmire; de akadtak olyan kommentelők is, akik szerint egy drogokat árusító ember érzéseivel nem kellene foglalkozni.

 

Harmadszor is letartóztatták a viszonylag könnyen felismerhető nőt
Fél év alatt ez volt a harmadik előállítás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik