Élet-Stílus

Négy tini verte véresre a két nőt

A 28 éves Melania Geymonat barátnőjével, Chrissel utazott egy emeletes londoni busz tetején hajnali fél három körül. Egy csoport zaklatni kezdte őket, miután tagjai kiszúrták, hogy a két nő egy párt alkot.

Azt akarták, hogy csókolózzanak, miközben szexuális gesztusokat tettek. Mikor ezt visszautasították, össze-vissza verték, majd kirabolták mindkettejüket, főleg az arcukon szenvedtek sérüléseket – az esetről itt írtunk korábban, a sérülésekről készült brutális fotókat a brit Metro tette közzé.

A rendőrség most azt közölte, elfogták a támadókat: négy 15 és 18 év közötti fiút. A tiniket letartóztatták, a nyomozás folytatódik.

Melanie úgy emlékezett vissza a támadásra, hogy amikor beléjük kötöttek, ő megpróbálta humorral leszerelni a fiúkat, Chris pedig úgy tette, mintha beteg volna. „A következő, amire emlékszem, hogy Chris már közöttük van, és ütik-verik. Próbáltam kihúzni őt közülük és megvédeni, erre engem is verni kezdtek”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik