Elhagyta az országot az orosz rendőrnő, aki félmeztelenül pózolt az interneten

Figyelemfelhívó akciónak szánta.
Korábban a témában:

Viktoria Szorokina nemrég került az orosz rendőrség állományába, miután elvégezte a belügyi akadémiát. Ma már külföldön dolgozik.

A fiatal (ex)zsarut szétszedték a kommentelők, miután egy anonimitásba burkolózó felhasználó feltöltötte Szorokina korábbi fotóit, azzal a szöveggel, hogy a képeken a rendőrség állományának új tagja, a fővárosi belügyi akadémia végzőse látható, aki számára ezek szerint ismeretlen fogalom a mundér becsülete.

VKontakte

Mint kiderült, Viktoria jogvédő akciónak szánta a merész fotók publikálását: így kívánta felhívni a figyelmet arra a lehetetlen helyzetre, hogy Alabamában illegális lesz az abortusz még nemi erőszak után is.

Hogy az anonim posztoló nem értette Szorokina angol nyelvű bejegyzését, vagy nem hatotta meg annak célja, nem tudni, mindenesetre az egykori rendőrnő maga is válaszolt egy kommentben:

Becsülettel viseltem 6 évig az egyenruhát. Ma már egy másik országban dolgozom egy világszervezet kötelékében

– írja a hozzászólásban, majd kifejti, hogy Alabamában, ahol a legmagasabb a fekete nők aránya, 25 fehér férfi megszavazta, hogy mostantól tilos az abortusz – hogy saját patriarchális rendszerüket fenntartsák, a nők alapvető jogait korlátozzák. Így zárja sorait:

Tegyetek az egész világ javaiért, függetlenül attól, hogy melyik országban éltek, és milyen nyelven beszéltek. Köszönöm!

Emlékeztetünk rá, hogy nem ez az első eset, hogy Oroszországban valakinek baja származik egy merészebb fotó publikálásából:

Ez az a fotó, ami miatt kirúgták az orosz tanárnőt
A téli úszás rajongója fürdőruhában látható a képen.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73904809, Miut·n kedden besz·moltunk rÛla, hogy MÈsz·ros Lırinc milli·rdos felcs˙ti v·llalkozÛ kisebbik l·nya Ès annak fÈrje ÈrdekeltsÈgÈbe ker¸lt egy impoz·ns budaligeti villa, Kar·csony Gergely az MSZP-P·rbeszÈd fıpolg·rmester-jelˆltje Ès Kunhalmi ¡gnes szemÈlyesen kereste fel az ingatlant, hogy a Tiborcz-adÛrÛl szÛlÛ csekket ·tadja a tulajdonosoknak. T·rkony utca 83-85., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.