Élet-Stílus

Majka kisfiát kórházba kellett vinni Törökországban

A családi nyaralás elég kellemetlenül ér véget.

A rapper és családja nagyjából két héttel ezelőtt utaztak el Belekbe, ahonnan folyamatosan posztolták a fotókat és videókat arról, mennyire jól érzik magukat. Az idill azonban véget ért, amikor Majkáék idősebb gyereke, Marián napszúrást kapott. A szülők legalábbis erre gyanakodtak először. A panaszok azonban egy nap után sem enyhültek, így kórházba kellett vinnük a kisfiút.

Dundika: Négy gyereket terveztünk
Majka párja arról mesélt, mi változott az elmúlt nyolc évben.

Nem napszúrás, hanem bakteriális fertőzést kapott Marián, aminek hasonló tünetei voltak /rossz közérzet, fejfájás, hányás, magas láz/, csak azzal a különbséggel, hogy ezek nem múltak el 24 óra alatt. Így maradt a kórház, ahol antibiotikumot kapott, és infúziót. Röpke 7 órát voltunk bent, ahol a második órától már kérte a tabletjét, és hozta a szokásos vicces formáját. Ekkor tudtuk, hogy minden rendben lesz…

– adott hírt közösségi oldalán Majoros Hajnalka.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

majoroshajnalka (@majoroshajnalka) által megosztott bejegyzés, Jún 4., 2019, időpont: 2:51 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@majesz187

Ajánlott videó

Olvasói sztorik