A mai celebekről mintázott, sokszor rettenetesen béna viaszfigurák első példányai még az 1700-as években készültek el. Akkoriban élt a svájci Bernben egy orvos, Dr. Philippe Curtius, aki viaszszobrokat készített. Az ő asszisztense volt Anne-Marie Walder, akinek 1761-ben született egy lánya, Marie Grosholtz vagyis a későbbi Madame Tussaud.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-526921760.jpg)
Curtius tanította meg Grosholtznak a viaszmodellezést, és amikor Párizsba költözött, vitte is magával az akkor hatéves kislányt. Grosholtz 1777-ben, vagyis 16 évesen készítette el első viaszfiguráját, amit Voltaire-ről mintázott. Később megcsinálta Jean-Jacques Rousseau és Benjamin Franklin szobrát is, majd 1794-ben, Curtius halála után megörökölte az orvos viaszfiguráit, amikkel a következő évtizedekben egyfajta mozgó múzeumként körbeturnézta Európát.
1795-ben ment hozzá Francois Tussaud-hoz, ekkor vette fel férje vezetéknevét és adta kiállításának a Madame Tussaud’s nevet. Végül Londonban telepedett le a Baker Streeten, ahol múzeumot nyitott. A jelenlegi Madame Tussauds múzeum is róla kapta nevét, sőt: létezik még néhány viaszfigura, amit maga Tussaud készített, bár egy 1925-ös tűzben, illetve a német bombázások miatt 1941-ben a legtöbb szobor elpusztult. A legrégebbi, ma is látható szobor 1765-ben készült és Madame du Barry-t ábrázolja.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 2](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-3429448.jpg)
A londonin kívül a világon ma további 23 városban lehet viaszfigurákat nézegetni és szerencsére a legtöbb múzeumban vannak röhejes szobrok. Annak ellenére is, hogy ma már sokkal profibban rakják össze ezeket, mint Tussaud. A technológia egyébként nem változott sokat az 1700-as évek óta, leszámítva persze azt, hogy ma már körbefotózhatják a celebeket minden szögből.
Legutóbb Ariana Grande szobrát rontották el, de annyira, hogy még az énekesnő is értetlenkedett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ez itt nem Sarka Kata, hanem Lindsay Lohan mása.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 3](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-104621179.jpg)
Ő pedig nem E.T., hanem Naomi Campbell.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 4](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-81912127.jpg)
Azt hihetnénk, hogy ez egy elrontott Beyoncé-szobor, pedig egy elrontott Jennifer Lopez.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 5](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-50951223.jpg)
Az elrontott Beyoncé az ez.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 6](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-110718669.jpg)
A Beckham-házaspárt nagyon gyűlölhette a készítője.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 7](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-51185961.jpg)
De főként Victoria Beckhamet.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 8](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-51185906.jpg)
Brad Pitt összeomlana, ha ezt látná.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 9](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-110001366.jpg)
És valószínűleg Julia Roberts is sírt már egy sort, miután ez szembejött vele.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 10](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-110004736.jpg)
Nyomokban hasonlít Tom Hanksre.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 11](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-137261865.jpg)
Miley Cyrusnak több szobra is van.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 12](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-83963560.jpg)
De egyik sem stimmel.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 13](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-466615202.jpg)
Végül pedig nézzük azt a szobrot, amiről soha, senki fogja kitalálni, hogy kiről készült. Mert ez nem Gábor Zsazsa, hanem Madonna.
![Nem csak Ariana Grandénak van röhejesen elrontott viaszmása 14](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/gettyimages-134744958.jpg)
Kiemelt kép: