Három év után tudtam kiszállni egy narcisztikus emberrel való kapcsolatból. Sajnos az elején nem ismertem fel, mivel állok szembe. Hízelgett, hogy engem akar, bármire képes volt, hogy találkozzunk. Bókolt, udvarolt, mintha valami különleges antennája lett volna arra, hogy mit szeretnék, mire vágyom, rögtön rám hangolódott. Ahogy telt az idő, jöttek a gyanús jelek: nem beszélt magáról szinte soha, vagy ha igen, akkor általában hazudott, állandóan kellett neki az elismerés, hogy ő jó ember és a világ gonosz vele, hogy őt nem szereti senki. Nem lehetett vele beszélgetni rólunk, az én problémám, az én életem nem érdekelték. Mindig megígérte, hogy segít, például a bevásárlással, aztán sosem lett belőle semmi, mindig jött valami kifogás. Egy idő után a találkozások egyre ritkábbak lettek, és amikor ezt szóvá tettem, addig beszélt, amíg majdnem én kértem bocsánatot. Tudom, hogy az is gyanús lehetett volna, hogy három év után nem akar komolyabb kapcsolatot. De azt gondoltam, hogy fél, óvatos. Nekem nem tűnt fel, hogy ez nem normális emberi viselkedés, csak az utóbbi időben, amikor utánanéztem az interneten és arra jutottam, az ilyen viselkedés a narcisztikusokra jellemző. Nem volt egyszerű, de szakítottam vele, és úgy érzem, hogy megkönnyebbültem.
Az olvasói levelet Ritától kaptuk, akinek megváltoztattuk a nevét, hogy ne lehessen felismerni a történet szereplőit. A már rengeteg emlegetett narcisztikus személyiségzavarról lesz szó, és arról, hogyan lehet túlélni egy ilyen emberrel a párkapcsolatot.
Mit lehet tenni?
Ha jól működik a narcizmus, az segíti az életet, ha nem, akkor van baj. A narcisztikus személyiségzavar egyik legfőbb ismérve az empátia hiánya: ha valakiből teljes mértékben hiányzik az empátiája és a mindennapok arról szólnak, hogy őt csodálni kell, akkor biztos, hogy kártékony emberről beszélhetünk. Jellemző rájuk az irigység, irigyelnek másokat, és szeretik, ha őket is irigylik. A társadalmi hierarchiában alattuk állókkal lekezelőek, arrogánsak, nem véletlenül fontos az első randikon megfigyelni a randipartnert, hogyan beszél a pincérekkel. Ha az első találkozások alkalmával túlzottan elbűvölő valaki, álomvilágot fest fel a beszélgetésekkel, ha pontosan azt mondja, amit hallani szeretnénk, akkor szinte biztos, hogy futni kell.
Kilépni egy ilyen kapcsolatból elképesztően nehéz, mivel az éveken át tartó sérülésben az áldozat valóban minden tőle telhetőt megtesz, csakhogy mentse a menthetőt. A narcisztikus mindent megtesz, hogy vele foglalkozzanak, hogy rá figyeljenek. Mindezt már korábban megírtam Barkász Heléna előadásának riportjában.
Az olvasói levélben többször is szerepel a mindig vagy soha, ehhez érdemes annyit tudni, hogy olyan, hogy mindig vagy soha, nincs, hiszen biztos, hogy van olyan, hogy kivétel. Amikor veszekedésekre, vitára kerül sor, gyakran odavágjuk a másiknak, hogy te mindig, te soha, de ugye ebbe könnyen bele lehet kötni, és reagálni, hogy nem igaz, mert ekkor és ekkor is máshogyan történt. Olvasónk szinte biztos, hogy a padlóra került a szakítás után, és most nincs is más teendője, mint összekaparni magát, hiszen egy narcisztikus emberrel való kapcsolat után az önbizalom felépítése az első és legfontosabb.
Amennyiben a párkapcsolat ideje alatt megszakadtak a baráti, rokoni kapcsolatok, érdemes felvenni velük újra a telefont, elmondani, mi történt, és mibe futott bele. Aligha lesz bárki, aki ítélkezne a helyzet felett, és legalább egy-két kiadós sírás is meglesz, ami szükséges a gyász folyamatában. Az önbizalom építgetéséhez minden napra egy kisebb célt javaslok, legyen az akár munka, akár sport, akár egy baráti találkozó, legyen minden napra egy kisebb cél, amit el lehet érni. Ha ez pár hétig működik, akkor nagyobb célokat is ki lehet tűzni, például egy könyv elolvasását, utazást vagy nyelvvizsgát, tanulást. Ezzel, és a baráti társaságokba járással áthidalható az a veszteség, amit a narcisztikussal való kapcsolat okozott.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
