Élet-Stílus

Csokiszökőkút 2.0: őszintén beszélt egy anya a szülőszobai kálváriájáról

Erre egyáltalán nem számított.

A 28 éves Issy Fox tavaly adott életet kisfiának, Freddie-nek, de amit a vajúdás alatt tapasztalt, arra nem volt felkészülve – írta a Huffington Poston.

Fox és párja, Luke lombikbébi programban vett részt, a nő terhessége alatt minden könnyen ment. Már 10 nappal hordta tovább a fiát, mikor hajnali egykor elfolyt a magzatvize.

Aztán, ahogy elértek a kórházba

elkezdett ömleni belőle a fekália.

„A szülésznő megkért, hogy menjek, és adjak neki vizeletmintát, ekkor kezdődött el a kakilás” – emlékezett vissza Fox. Vizeletmintát nem tudott adni, de folyamatosan jött ki belőle a széklet. Ahogy az összehúzódások jöttek, úgy mindig kakilt is.

Sajnos, Luke éppen szembe volt a fenekemmel, így minden egyes kakit látott, amik úgy percenként kicsúsztak

– folytatta az anya, és csak ezután lett igazán borzalmas. A szüléskor jött a „kakirobbanás”:

felszakadtam és felrobbantam. Kaki, a méhemből dolgok és vér mindenhol, az orvosoktól kezdve, a falakon át a padlóig minden.

Az ürülék beborította a babát is, az első szavai azok is voltak hozzá

Szeretlek, de gusztustalan vagy.

Persze, mikor már megtisztították, gyönyörű volt, írta a kismama.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik