Élet-Stílus

A brit szülők kiakadtak, a McDonald’s megváltoztatta a Happy Meal menüt

Egyesek számára komoly változásról számolt be a Mirror.

Az amerikai étteremlánc, a McDonald’s általában megpróbálja egészségesebb ételekkel is ellensúlyozni a hamburger -és sültkrumpli-áradatot, ami a kínálatuk nagy részét teszi ki. A cég a gyerekeknek szóló, játékkal ellátott Happy Meal menüjében fokozottan ügyel arra, hogy a gyerekek egészséges ételeket is fogyasszanak, ezért a menü választható részében általában szerepel a répa, amit a gyerekek úgy megszerettek a szigetországban, hogy maguktól el szokták ropogtatni.

A brit Meki most azonban úgy döntött, hogy új zöldésget vet és lecseréli a répát, méghozzá uborkára.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire lesz népszerű a váltás, de sok szülőnek már most nem tetszik a változtatás. A helyi McDonald’s egyik vezetője, Marie Emery elmondta, hogy a cégük mindig is szeretett kísérletezni, és a felmérések alapján a kisgyerekes családok körében az uborka legalább annyira népszerű lesz, mint a répa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik