Élet-Stílus

A kínai kormány valamiért „vulgárisnak” tartja, és betiltotta ezeket a mellközpontú kókusztej reklámokat

És félrevezetőnek a nem is olyan finom utalásokat az ital mellnagyobbító hatásairól.

A kínai cenzúrahivatal, hivatalos nevén a Nemzeti Rádió és Televízió Hatóság (NRTA), a héten betiltotta az egyik legnagyobb és legrégebbi kínai üdítőgyártó cég egyes televíziós reklámjait — jelentette a kínai állami sajtó. Az indoklás szerint a Hainan tartományban működő Coconut Palm Company kókusztejét népszerűsítő reklámok „szenzációhajhászak és közönségesek”. És persze ellentétesek a kínai társadalmi normákkal.

Az 1956-ban alapított cég évek óta sugározza reklámjait, amik nagy figyelmet kaptak Kínában, köszönhetően az azokban szereplő hölgyeknek. Egészen pontosan a szereplők melleinek. Ahogy a kommunista párt irányítása alatt álló Global Times állami lap fogalmazott, a cég „közönséges és olykor ízléstelen szövegű” reklámjai miatt került bajba. A Coconut Palm a reklámjaiban azt állította, hogy kókusztejük fogyasztása megnöveli a nők mellméretét. És ezt jól ki is hangsúlyozták a televíziós hirdetéseiben szereplő modellekkel. Ahogy azt az alábbi válogatásban is jól lehet látni.

A kínai hatóságok most arra is hivatkozva tiltották ki a televíziókból a reklámokat, hogy azok „félrevezetik a közvéleményt, különösen a fiatalkorúakat”. A Shanghaiist cikke szerint a cég egy 1997-es hongkongi cikkre alapozva állította reklámjaiban, hogy a kókusztej növeli a mellek méretét, bár erre igazából nincsen semmilyen tudományos bizonyíték. Mint ahogy arra sem, hogy a Coconut Palm bármikor is ellenőrizte volna az állítás igazságtartalmát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik