Élet-Stílus

Nekiállt esküvőt szervezni egy Facebook-teszt eredménye miatt

Egyetlen apróság hiányzott csupán.

Aki már szervezett esküvőt, tudja, hogy nem 1-2 napot, de még csak nem is 1-2 hetet vesznek igénybe az előkészületek. Mondhatni, sosem túl korai nekilátni a tervezgetésnek. Illetve…

…illetve azért van egy bizonyos időpont, amit meg szoktak vele várni: a lánykérés.

A Sun brit bulvárlap cikkéből kiderül, hogy egy nő nem tartotta fontosnak megvárni, míg a barátja megkéri a kezét.

Mindezt a nő barátnője árulta el, aki szerint a lány még év elején kitöltött egy tesztet a Facebookon, és a játék azt az eredményt közölte vele, hogy idén esküvője lesz. 

A történetet megosztó nő szerint ő ezek után még mondta is barátnőjének, hogy milyen szép párt alkotnak a pasijával, és hogy ő is úgy látja, valamikor esedékes lehet egy lagzi, de arra álmában sem gondolt volna, hogy a lány akcióba lép.

Üzent ma az Instagramon, hogy jelezzem részvételi szándékomat egy „különleges eseményen” a Zola nevű helyen – ekkor jöttem rá, hogy tényleg szervezi az esküvőjét.

A már nem elérhető poszt alatt korábban rengetegen írták meg a véleményüket, valaki például ezt:

Szegény fickó vajon tudja, hogy meg fog házasodni?

Volt, aki védelmébe vette a nőt, mondván, ők is fél évvel az eljegyzésük előtt kezdték el szervezni az esküvőjüket. Azt azért tegyük hozzá: abban az esetben mindkét fél részt vett az előkészületekben. Legalábbis mindketten tudtak róla.

 

Kiemelt kép: istock

Az esküvőn pofozta fel a vőlegény a menyasszonyt
Egy ilyen esküvői jelenet után az azonnali válás az egyetlen opció.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik