Élet-Stílus

A feleségem miatt lettem pornófüggő

Előfordul, hogy valaki annyira függ a pornótól, hogy akár a munkahelyén hazudik, csakhogy hazamehessen egy kicsit pornót nézni. A függőség nem azért alakul ki, mert nincs vagy nem elég a szex, viszont ha már kialakult, érdemes szakember segítségét kérni. Szexuálterapeuta szakértőnk válaszol újabb olvasói levélre, és várjuk a további olvasói kérdéseket a szexualitással kapcsolatban.

Hét évnyi házasságom úgy ért véget, hogy azon kaptam magam, képtelen vagyok pornó nélkül létezni. A véleményem az, hogy a feleségem tehet róla, a közös fiunk megszületése után gyakorlatilag nem engedett közel magához. Így éltünk együtt még három évig, és mivel egyéb problémáink is voltak a szex mellett, elváltunk. Az a három év maga volt a pokol. Próbáltam jó férj lenni, de semmi nem volt elég, sem a pénz, sem az, amit segítettem otthon. Egyszer megleptem azzal, hogy kitakarítottam a lakást, de nem volt köszönet, órákig hallgattam, hogy mit rontottam el és mit hogy kellett volna takarítanom. Többé nem tettem ilyet, hanem igyekeztem minél többet dolgozni, elvonultam a szobámba esténként, és csak a fizetésemet adtam haza. A megcsalás szóba se jöhetett, így maradt a pornó, ami idővel egyre több és egyre keményebb kategóriás lett. Természetesen lebuktam, a feleségem megtalálta a gépem előzményeiben, de addigra már mindegy volt, hiszen tönkrement a kapcsolatunk. Szerintem ha ő közelebb engedett volna magához, nem lettem volna pornófüggő, és nem jutottam volna oda, hogy naponta több órán át nézem.

Az olvasói levelet Krisztián (ál)nevű olvasónk küldte, aki azt a bizonyos hét évet élte meg a volt feleségével amitől mindenki mumusként retteg.

Okozhat-e pornófüggőséget a feleség? Lehet-e másvalakit hibáztatni?

A válás utáni érzelmi hullámzások teljesen normálisak, és az is, ha igyekszünk hibát keresni magunkban, a másikban. Olvasónk sok más kliensemhez hasonlóan azt érzi, ha a felesége nem lökte volna el magától, akkor sosem fordult volna a pornóhoz, vagy legalábbis nem ilyen mértéékben. Nem egy olyan férfi érkezett már hozzám terápiára, akinél hasonló helyzet állt fenn, kiegészítve azzal, hogy képesek akár napközben hazamenni a munkahelyükről valamilyen hazugsággal, csak hogy megkapják a napi pornóadagjukat.

A lebukás szinte garantált, jellemző az aki keres az talál mondás, és amikor a partner, a feleség meglátja az előzményekben akár a törpepornót vagy ducipornót, máris még nagyobb lyuk tátong a két ember között.

Ördögi a kör, ahonnan a kiút olvasónk esetében is az lett volna, hogyha a gyerek születése utáni időszakban terápiás segítséget kérnek a szexuális élet rendezésére.

Olyan nincs, hogy egyvalaki hibás a rossz szexuális életért, hiszen két ember kell ahhoz, hogy idáig jusson a kapcsolat. A feleség közvetetten hibás a hárpia szerű viselkedésével, a férj közvetlenül hibás, azaz 50-50 %-ban mindkettejüknek van felelőssége a szexuális élet romlásáért. Általában azok a férfiak, akik a megoldás keresésében a pornót választják, az életük korábbi szakaszaiban is jelen volt e tevékenység, maximum egy időre félretették, amikor a szerelmi kapcsolat elindult. A pornófüggés is függőség, amiről le lehet szokni de nem egyszerűen, hanem fokozatosan, mértékkel. Ennek van egy speciális módszere szexterápián, ezért is érdemes mihamarabb segítséget kérni, hiszen ez önmagától nem fog tudni megoldódni. A rendszeres pornónézés és maszturbálás idővel korai magömléses gondokat, merevedési problémákat és libidóhiányt is okozhat, évekre tönkrevághatja a férfi nemi szerv működését.

Amikor időben érkezik egy pár a problémájuk megoldásával, akkor van arra is lehetőség, hogy a rosszul működő viselkedésen változtassanak. Olvasónk kifogásolta, hogy csak bankautomatának használták a házasságában, hogy nem igazán érezhette magát férfinak, ha próbált a maga módján segíteni, nem dícséretet kapott, hanem az ellenkezőjét. A dicséret, a partner elismerése a mindennapokban mindenki számára fontos: tonnyányi bók és szeretet is kevés ha mélyen magunkba nézünk.

A kedves, becéző szavak, a megértés, az alkalmazkodás azok a dolgok, amik nélkül a kapcsolat csúnya véget érhet, és ehhez is két ember szükséges, emiatt sem lehet hibáztatni csak és kizárólag egyvalakit.

Ez meg micsoda?

A 24.hu blogjában szakembernek teheted fel a kérdéseidet azokról a témákról, amikről nem szívesen beszélsz másokkal, legfeljebb netes fórumokon, Facebook-csoportokban próbálsz kutakodni a válaszok után. A tanácsokat, segítséget kérő leveleket a timea.sereg@24.hu email címre vagy a szakértő weboldalán, az stterapia.hu oldalon üzenetben küldheted el, a válaszokat pedig itt, a 24.hu-n közöljük. A feladók névtelenségét természetesen garantáljuk.

Szexuálterapeuta szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: 24.hu/Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik