Élet-Stílus

„Fogyj le, és rakd ki a nagy melleidet” – brutális listát küldött az első tinderes randi után egy brit férfi

Üzenetét olvasva nem nehéz megérteni, miért nem talált még magának senkit.

Egy randi. Ennyi elég volt a 24 éves brit Kimberley Latham-Hawkesfordnak, hogy tudja, semmiképpen nem akar semmit a Tinderen megismert férfitől, akivel egy hét beszélgetés után találkozott. Aztán három hónappal később váratlanul kapott egy üzenetet tőle, ami mindennél jobban bizonyította, jól döntött, hogy az első randi után dobta.

Az angliai Morecambe városában élő nő a LADBible-nek elmondta, a férfi „sznobnak, és szörnyű embernek” tűnt, a randi pedig „katasztrófa” volt. A pasi egy kávézás után egy pubba vitte el vacsorázni, ahol olyan dolgokat javasolt neki, hogy megfontolhatna egy plasztikai műtétet, majd adott néhány ötletet arra, hol kéne ruhákat vásárolnia.

Kimberley már majdnem el is felejtette a szörnyű randit, amikor jött az üzenet. Amiben a férfi 15 pontban szedte össze, mit kéne tennie a nőnek, hogy hajlandó legyen újra randevúznia vele.

Bocsi, ha sértőnek találod

Ezzel a felvezetéssel írta le a férfi – akinek nevét a LADBible nem hozta nyilvánosságra – milyen változtatásokat javasol. Amiből már azért sejteni lehet, hogy sértődésre alkalmas tippeket fog adni. És nem is okozott csalódást.

Rögtön azzal kezdte, hogy „ha lefogynál, mondjuk úgy tíz kilót, csodásan néznél ki”, majd rátért a bőrére, ami szerinte „túl sápadt”, ezért „egy kis barnító nem ártana”.

Elég nagy melleid vannak, jobban ki kéne raknod a dekoltázsod.

De ruhatára sem nyerte el a férfi tetszését, új stílust javasolt neki. Hogy miért? Hát ezért:

Csak, hogy ne szégyelljem magam, amikor veled látnak.

De nem tetszett neki a hajszíne („normális színre fesd be”), a sminkelése („legyél természetesebb”), az ajka („fel kéne tölteni”), vagy az, hogy a múltjáról mesélt neki („nem érdekel, min mentél keresztül”). És az sem nyerte el a tetszését, hogy a randi végén nem csókolta meg.

Azzal, hogy lassú tempóban haladsz, csak prűdnek tűnsz. Nem kaptam csókot, ami sértette az egóm. Figyelj jobba oda mások érzéseire.

Majd az egészet azzal zárta le, hogy közölte, hajlandó megfontolni egy újabb randit, ha tanácsait megfogadja, és alkalmazza, és egy hónapot adott a nőnek, hogy megváltozzon. Majd a végén sikerült rosszul leírnia a nő nevét.

Kimberley LADBible-nek elmondta, teljesen biztos benne, hogy a férfi ezt nem valami furcsa viccnek szánta, hanem teljesen komolyan gondolt minden egyes sort.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStockphoto/AntonioGuillem

Ajánlott videó

Olvasói sztorik