Élet-Stílus

Nem mindennap kér ilyet sírva egy férfi a feleségétől

Teljesen kiakadt egy nő, azt mondja férje tönkretette a házasságukat hat hónappal az esküvő után egy kérésével – írta a Mirror. Pedig már több mint 5 éve alkottak egy párt.

Nem sokkal karácsony után nagyon távolságtartóvá vált, azt mondta valami zavarja, de még nem akarja elmondani, hogy mi az

– írta a Redditen a feleség. Éppen költözésben voltak,  a férfi munkahelyet váltott, a nő azt gondolta, biztosan a stressz váltotta ki ezt a párjából. Végül egy éjjel derült fény a rejtélyre.

Az éjszaka közepén könnyek között ébresztett fel. Nagyon komolyan nézett a szemembe és megkérdezte: gondolkoztál már a botoxon?

Nem viccelt, hetekig ez járt a fejében a 27 éves férfinek. Pedig a nő csak 31 éves. Bár a feleség megpróbált úgy tenni, mintha nem is történt volna meg, a férfi újból előjött a történettel. A nő erre megkérdezte, miért szeretné, ha botoxoltatna?

Teljesen felbasz, ha mosolyogsz vagy nevetsz

– válaszolta kissé túl őszintén a férfi.

A feleség erre teljesen ledermedt, majd mikor meg tudott újra szólalni, azt mondta, váljanak el.

Azt mondtam neki, hogy ha ránézek, akkor a tökélyt látom. Miért nem érdemlem én is ugyanezt? Szeretem, és tudom, ő is szeret engem. Tökéletesek vagyunk? Nem. De nem hiszem, hogy közel olyan ocsmány lennék, hogy a férjem sírjon éjszakánként, mert felbaszva érzi magát, ha rám néz.

Majd azzal folytatta:

Ha 31 évesen szerinte ilyen öreg vagyok, hogy lesz majd gyerekünk? Hogyan érezném magam újra vonzónak?

– írta, majd hozzátette, nem szeretne botoxoltatni, mindig természetes akar maradni, és jól érezni magát a saját bőrében.

Szeretek mosolyogni és nevetni, azt szokták mondani, hogy a mosolyom az egyik legszebb rajtam.  De nyilvánvaló, hogy az én boldogságom a férjemnek fájdalmat okoz.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik