Élet-Stílus

Egy fiatal férfi észrevette, hogy a barátnője mit csinált szex után, és elkezdett nagyon aggódni

Egy fiatal, a húszas évei végén járó férfi az egyik legnagyobb és legnépszerűbb fórumon, a Redditen írt egy poszotot, amelyben tanácsot kér a közösségtől, mert kiakasztja egy dolog, amit a barátnője szex után csinált – írja a brit bulvárlap, a Mirror. A férfi bejegyzése szerint a fiatal pár a közösülés után mindig együtt ment a fürdőszobába.

A férfi egy ilyen alkalommal véletlen meglátta, hogy a barátnője a használt óvszerből megpróbál spermát lopni.

És a történet itt még nem ér véget.

A nő, mint később kiderült, azért próbált spermát kinyerni  az óvszerből, hogy utána azzal megpróbálja megtermékenyíteni magát. A férfi arra kíváncsi, hogy legális-e egyáltalán, amit a barátnője művel, vagyis, hogy a tudta nélkül megpróbál tőle teherbe esni. A posztban a férfi azt is elmeséli, hogy mikor meglátta, mit csinál a barátnője, megpróbálta megakadályozni, de akkor a nő agresszív lett.

A legtöbb fórumozó azt tanácsolja, hogy azonnal, amint lehet szabaduljon meg a kapcsolattól, ha pedig a nő terhességre hivatkozik, azonnal követeljen apasági tesztet.

Ti mit gondoltok, mit kellene tennie?!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik