Élet-Stílus

24 éven át nem tisztította a péniszét a brit férfi, most csodálkozik, hogy bűzlik

Egy 24 éves férfi, Zack azzal kereste fel az orvost, hogy a nemi szerve fáj és „irritált a csúcsa”, valamint árad belőle a bűz – derült ki az E4 brit csatorna The Sex Clinic című műsorának új részéből, amit a Metro szemlézett.

Dr. Naomi szerint a szag a szmegmának a következménye. Zac azt is elmondta, hogy problémája van a fityma visszahúzásával, amikor a doktornő is megpróbálta, a férfi egy „óóó”-val reagált. Nem a fájdalom miatt, hanem mert „ismeretlen” érzés volt.

Mint kiderült, a férfi még sosem húzta vissza az előbőrt a nemi szervén és nem tisztította meg soha rendesen. Mindig éppen csak letisztította, egyszer pedig gonorrheát kapott el egy lánytól.

Zac azzal védekezett, hogy mindig nagyon érzékeny volt a pénisze, és ezért nem akarta megkockáztatni, hogy alaposabban megtisztítsa, bármit is jelentsen ez.

Ha már szagok, itt egy másik cikkünk máról:

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik