Élet-Stílus

Óránként 11 ezret keres a brit pucér takarító

Hirtelen váltott. Szereti az új munkáját.

Daniel Aitken pár hete még építőipari és ház körüli munkákat dolgozott, aztán a Facebookon azzal viccelődött, hogy belevágna az Angliában egyre népszerűbb pucér takarításba.

Ő maga lepődött meg a legjobban, milyen komoly érdeklődés mutatkozott, így tényleg kipróbálta magát ebben az új és virágzó szektorban.

Két hete kezdett, és máris hat ügyfele van, a lakások takarításáért óránként 30 fontot (közel 11 ezer forint) keres.

A brightoni férfi egy friss videóriportban elmondta, a családja és a barátai is pozitívan álltak hozzá, amikor megtudták, milyen munkát tervez végezni a jövőben. Daniel számára egyáltalán nem kellemetlen, hogy mindössze egy szál gumikesztyű van rajta, mert közben cseverészik a megbízóval, és kellemesen telik az idő.

Eleinte zavarban voltam, de most már pont olyan, mint egy átlagos 9-től 5-ig tartó munka.

Szerinte amúgy sem látnak a kliensei semmi olyasmit, amit korábban nem.

Az ügyfélköre egyébként vegyes: férfiak és nők is kérik a szolgáltatást, az eddigi megrendelői jellemzően középkorúak voltak. A következő lépés az lesz, hogy elindítja saját pucér takarítási vállalkozását.

A Sun brit bulvárlap szerint Aitken az ölelésbizniszbe is belekóstolt: óránként 45 fontért bárkivel szívesen ölelkezik – ezt a munkát azonban csakis felöltözve végzi. Azt mondja, amióta kipróbálta magát ölelőként, idős férfiaktól sokat megtudott a Brexitről.

 

Remekül lehet keresni pucér takarítással
Egyre nagyobb az igény az ádámkosztümben porszívózó munkatársakra.
Egy pucér takarítónő elmesélte, milyen a munkája
Nem rossz az órabér, és van, hogy az ügyfél is meztelen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik