Élet-Stílus

Kinek hosszabb a pénisze: a zaklató iskolaigazgató versenyeztette diákjait

A michigani pedagógust letartóztatták.

Karl Hartman iskolaigazgató harminc éves pedagógus múlttal a háta mögött január 21-én felmondott. Másnap letartóztatták.

A michigani Kingsley középiskolájának igazgatója ellen súlyos vádak merültek fel: a Grand Traverse megyei sheriff hivatala szerint az 54 éves férfi négy gyermeket zaklatott szexuálisan. Két eset még tíz évvel ezelőtt történt, a harmadik – ahol két áldozata volt a molesztálásnak – pedig 2018 karácsonya után.

A USA Today egy michigani tv-csatornára hivatkozva írja, hogy Hartman először egy 8-9 éves gyermeket hívott be az irodájába, amiért az csúnyán beszélt, bezáratta vele az ajtót, majd az ölébe ültette, és megkérte, hogy részletesen fejtse ki, mit jelent az az illetlen szó, amit használt. Eközben fogdosta a fiút.

A második esetben hasonló korú gyermek volt az áldozat, őt arra kötelezte, hogy aludjon vele egy ágyban, majd a fiú alsóneműjébe tette a kezét.

Az utolsó esetben a saját otthonában alkohollal kínált két 14 év körüli diákot, majd versenyt hirdetett: mérjék le, melyik fiú nemi szerve hosszabb.

Az egyik diák bejelentést tett a rendőrségen, és jelezte, tudomása van további zaklatásokról is – így derült fény a korábbi esetekre.

A tankerület szóvivője szerint Karl Hartman az iskolai közösség megbecsült tagja volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik