De gustibus non est disputandum – annyit tesz, ízlés dolgában vitának helye nincs –, eleink kőbe vésett bölcsességét ma sincs okunk vitatni. Az élet viszont sajnos nem ilyen magasztos eszmék köré szerveződik, így ahány kor, annyi szépségideál, annyi kívánatosnak kikiáltott fenék sorakozik előttünk a történelemben. Még akkor is, ha a közízlést legtöbbször egy véleményformáló kisebbség befolyásolja.
Férfiak uralta évezredek során hiába is kutatnánk nők rejtett vágyai után, de az ábrázolásokból arra következtethetünk, a trend ebben az esetben nem sokat változott. A férfi hátsója ne legyen csont és bőr, de ne is potrohként himbálózzon tulajdonosa mögött. Legyen olyan, mint két gerezd narancs egymás mellé téve arányosan, tükrözve a lényeget, miszerint testünk legnagyobb izomkötegeiről van szó.
Erős, széles
Bezzeg a női fenék! A középkor szigorú erkölcse nem tűrte a magamutogatást, a szépség a lélekben lakozott, ennek volt alárendelve a test. No és az előírt szerepeknek: a nő legyen elsősorban anya, feladata a gyermekszülés, a háztartás vezetése, ami ugye azt jelenti, bizonyos testi adottságok nélkül egy nő mit sem ér.
A képzőművészeti alkotásokban viszont találkozunk meztelenséggel, ezek visszaadják azt a közízlést, amit egyébként önmaguk alakítottak ki fentiek szellemében éppúgy, mint ma a média. Mit látunk rajtuk?
A széles csípőn bátran terjeszkedő fenék kívánatosan rengő, de nem túlzásba vitt zsírpárnákkal a hófehér bőr alatt. Se nem túl nagy, se nem kicsi, mondjuk úgy: funkcionális, puha, körteforma.
Nem szabad lebecsülni e bibliai és ókori jeleneteket ábrázoló művek ízlésformáló erejét, hiszen az adott kor embere kizárólag ezeken keresztül értékelhette a meztelen emberi test szépségeit.
A homokóra és a vagány
A fűzők megjelenése egyértelműen a „homokóra” alakot állította a vágyak középpontjába. Embertelen, és mondjuk ki, sokszor őrült módon alkalmazott eszköz, a csípő fölé fókuszálta a kutakodó tekinteteket. Aztán hogy mi volt az abroncsszoknya és tucatnyi alsónemű alatt, az a beavatatlanok elől örökké rejtve maradt.
Jött aztán a fényképezés, a mozgófilm és a televízió, a tömegmédia. Az ideálok pedig éppoly gyorsan változtak, ahogy a szépség egyesek szerint elillan. A XX. század elején például az úgynevezett Gibson-lány volt a divat: magas, nagy mellű, vékony derekú, a csípője pedig széles. Charles Dana Gibson, egy grafikus-illusztrátor ábrázolta így az ideális női alakot. Komoly hatása volt.
A ’20-as évek ikonja, a „flapper” már ritkán hordott fűzőt, a mellek és a derék formája így ismét felszínre került. Ezek a hölgyek gyakran villantottak bokát, cigarettáztak, autót vezettek, rövid szoknyájuk, szabados viselkedésük és bubifrizurájuk mellett fenékforma szinte másodlagosnak számított.
Tíz év sem kellett, és ismét a keskeny derék és széles csípő hódított, a rá húzott szűk ruha úgy tette láthatóvá a látni kívánt részeket, ahogy az elvárható. De ez sem tartott sokáig, a világháború idején az alul és fölül is domborodó nőideált a vékony, de „még formás” női alak váltotta.
Sovány, de izmos
A „homokóra” Marilyn Monroe-val hódított ismét, ekkor már a formás fenéken legalább akkora hangsúly volt, mint a csípő szélességén – pozitív értelemben! Némi kitérő gyanánt a vékony, „fiús” női test után az 1970-es években előtérbe került az egészségtudatosság és a sport. Innentől kezdve a finoman izmos, sportosan kerek női fenék hódította meg a világot.
Sovány és izmos, izmos és/vagy/de sovány váltogatta egymást ezután egészen addig, míg a tényleg betegesen zörgő csontokra jelen évszázadunk elején kiakadt a világ. Legyen kerek az a fenék, de inkább húzza lefelé némi felesleg, mintsem maga legyen a csontra aszott bőr… Jelenleg a sportos, ámde nőiesen kerekded formáknál tartunk, már ami a „hivatalos” fenékideált illeti, nemtől függetlenül.
A jövő biztos azt hozza, amit eddig is: érdekelt szakmabeliek határozzák meg az éppen divatos formát, miközben úgyis mi magunk döntjük el, mi tetszik és mi nem. Minden fenék úgy szép és úgy jó, ahogy teremtetett, ahogy tulajdonosa alakította, és békében él együtt vele. Vitának helye nincsen.
Kiemelt kép: AFP
