Élet-Stílus

Túladagolást kapott egy drogkereső kutya, amikor megszagolt egy fesztiválozót

A rendőrkutya egy floridai kikötőben keresett drogot egy fesztiválhajóra felszálló emberek között, amikor rosszul lett.

Drogtúladagolás miatt kellett kezelni egy drogkereső rendőrkutyát az amerikai Florida államban, miután megszagolt egy fesztiválra érkező bulizót egy kikötőben – jelentette a helyi sajtó. A Jake nevű kutyust a túladagolásban szenvedő emberek megmentésére használt, Narcan nevű szerrel kezelték a helyszínen, majd állatorvoshoz szállították, és két nap múlva már újra munkába is állhatott.

A 3 éves golden retriever előző hét szerdán lett rosszul Port Canaveral kikötőjében, amikor Norwegian Epic nevű hajóra felszálló utasokat ellenőrizte partnerével, Scott Stewart rendőrrel.  A több mint 4000 utas szállítására alkalmas óceánjárón az évente megrendezett Holy Ship! elektronikus zenei fesztivált tartották.

Jake akkor lett rosszul, amikor egyik utast, a 33 éves Leslie Bennettet szagolta meg – mondta el Tod Goodyear rendőrségi szóvivő, a WFTV televíziónak.

Gondok voltak az egyensúlyával, és valamiféle rohamot kapott

– közölte Goodyear. Az ebnek ekkor kapta meg elővigyázatosságból a Narcant, amit a hajó személyzetének egyik tagja adott a rendőröknek – mondta el Robert J. MacLean rendőrbíró a WKMG televíziónak.

Jake azóta már jobban van, és pénteken már újra munkába is állhatott. A róla készült videón látni, hogy boldogan és energikusan labdázik. 

Miután a rendőrök átkutatták Bennettet, a férfinál amfetamint, extasy-t valamint több vényköteles gyógyszert találtak. A férfit őrizetbe vették, és kábítószerrel való visszaélés vádjával indítottak eljárást ellene.

Vérdíj a kolumbiai drogkereső kutya fejére
Sombra bűne, hogy kiszimatolt öt tonna kokaint. 

A helyi sajtóban megjelent hírek szerit több mint egy tucat embert vettek őrizetbe drogbirtoklás miatt a Holy Ship! fesztiválra igyekvő emberek közül. Tavaly nagyjából húsz ember bukott le kábítószerrel a fesztiválon.

A kiemelt képen Jake. Fotó: US Coast Guard Station Port Canaveral

Ajánlott videó

Olvasói sztorik