Élet-Stílus

Fél tőlem, többé nem akar látni

Mi jár annak a fejében, aki két éve nem akarja elengedni az exét, folyton keresi, pedig az illető már rendőrséggel fenyegeti, ha nem hagyja abba? A karácsonyi időszak sok-sok sebet felszakíthat a volt kapcsolatokban, de van egy határ, amit a magunk érdekében be kell tartanunk. Erre adunk választ az olvasói levélre, ami az igyjartam@24.hu email címre érkezett. Ha te is voltál már hasonló helyzetben, ha téged zaklatnak, és fogalmad sincs, hogyan kezeld, ha te magad nem érted, miért nem akar a volt barátod, barátnőd tudni rólad és mindenhonnan letiltott, írd meg nekünk az Így jártam blogba!

Évekkel ezelőtt megismertem egy lányt, szép volt, jó volt vele, egy évig voltunk együtt. Azért lett vége, mert elmentünk bulizni, ahol sokat ittam, veszekedni keztdünk, és azt láttam, hogy ő nem az a lány, akivel megismerkedtem, kifordult magából. A veszekedések mindennaposak lettek, majd megint elmentünk bulizni, náluk aludtunk, de annyira sokat ittam, hogy összehánytam a szőnyegét. Szakított velem, és jó ideig nem kerestem, de aztán hónapokkal később megbántam, elmentem hozzá virággal a kezemben bocsánatot kérni. Azt mondta, sajnos nem tehet semmit, és ennek vége, de én ezt nem tudom elfogadni. Írogattam neki, hogy jöjjön el velem randizni, de hiába, az lett a vége, hogy mindenhonnan törölt vagy letiltott. A barátnőin keresztül igyekeztem elérni, üzengettem neki, de a barátnői azt mondták, hogy a rendőrséghez fordulnak, ha tovább zaklatom a volt barátnőmet. Két éve nem láttam, és tudom, hogy nagy hülyeséget csináltam, fantasztikus volt vele lenni. Annyit tudok róla, hogy hol lakik most, és azt tervezem, hogy karácsonykor becsengetek hozzá, viszek neki ajándékot is, bár lehet, hogy ki sem fogja nyitni az ajtót. Szeretném bizonyítani, hogy idővel az ember képes megváltozni, de már nincs kinek bizonyítanom.

Az olvasói levél Bálinttól érkezett hozzánk, aki egyike a határontúli olvasóinknak, aki segítséget kér párkapcsolati témában. Ritka egy olyan levél mint ez, hiszen végre megismerjük a történeteket más szemszögből is — a zaklatóéból.

Mit lehet tenni?

A zaklatás fogalmának van egy olyan aspektusa is, hogy az is zaklató, aki más magánéletébe önkényesen beavatkozik, őt rendszeresen háborgatja, kérése ellenére folyamatosan felbukkan az életében.

Olvasónk sajnos ezt teszi, és képtelen a szakítás tényét elfogadni.

Két éve ért véget a kapcsolat, és továbbra is szeretné, ha a volt barátnője benne lenne a mindennapjaiban, mindezt úgy, hogy a barátnő nem szeretné. Az olvasói levél azért különleges, mert ritka, hogy megismerhetjük a másik fél oldaláról a történteket, és egy kicsit érthetőbbé válik a motivációja. Hiszen ki ne szeretné, ha megbocsátanának neki azok, akiket nagyon szeret? Hogy amikor rádöbben, mekkora hibát követett el, miért ne akarna még egy esélyt kérni? A romantikus filmekben ilyenkor történik meg a film csúcspontja, és a vége happy enddel zárul, csakhogy az film, ez pedig a valóság. A valóságban pedig ha erre a másik fél nem nyitott, és egyáltalán nem akar tudni sem a volt pasijáról, akkor azt el kell fogadni és tilos zaklatni az illetőt.

Bizonyítani másnak is lehet, és azt a kötődést, ami kialakult a korábbi kapcsolatokban, mással is képesek vagyunk megélni. A szívnek van egy olyan tulajdonsága, hogy képes meggyógyulni, de csak akkor, ha hagyjuk neki, és nem ragadunk bele olyan csapdákba, amilyenekből nehéz kimászni. A megoldás az, hogy sem karácsonykor, sem más alkalmakkor nem látogatjuk meg az exet, hiszen számára ez ijesztő, félelmetes és terhes. Az igazi szeretetben és szerelemben az a vágyunk, hogy boldoggá tegyük a másikat, de ha mi nem tudjuk boldoggá tenni, akkor szeressük őt annyira emberként, hogy esélyt adunk arra, mással legyen boldog.

Ha félelem van az egyik félben a másik miatt, akkor sem a megbocsátást, sem új esélyt, sem a találkozást nem szabad erőltetni, ez csak olaj a tűzre. Ezekkel a megkeresésekkel is csak azt bizonyítjuk, hogy nem vesszük figyelembe az ő kérését, óhaját, vágyait.

A megoldás az lehetne, ha mindazt, amit szeretne olvasónk elmondani az exbarátnőjének, megfogalmazná egy levélben, de mielőtt ez a levél a végleges formáját elnyeri, fontos lenne legalább két hétig minden nap, naponta három-négy verziót is írni, kézzel, nem gépelve. A kézírás vezeti a gondolatokat, segíti, hogy átgondoljuk, mit is szeretnénk megfogalmazni. Amikor a végleges verzió elkészült, akkor postán küldje el, ne személyesen adja át. Innentől kezdve pedig ha az exbarátnő szeretné, megkeresi az olvasót – semmiképpen ne erőltesse a választ arra a kérdésre, elolvasta-e, ne keresse, se őt, sem a barátait, se a családtagokat.

Azzal is számolni kell, hogy időközben (eltelt két év) talán túllépett a kapcsolaton, és talált valaki mást, akivel boldog. Ebben az esetben is le kell zárni az eddigi érzelmeket, hiszen ha új alapokra szeretné valaki helyezni a párkapcsolatát az exével, akkor mindazt, ami volt, mindenképpen le kell zárni. Csak úgy lehet új lappal kezdeni, ha nyitottak vagyunk a változásra, és a régi sebeken túltettük magunkat – mindkét oldalon.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik