Élet-Stílus

3 milliárd forintot hagyott a rászoruló gyerekekre

Alan Naiman washingtoni szociális munkás tavaly, 63 éves korában halt meg rákban. A férfi mindig is hírhedt volt takarékosságáról, de még a legközelebbi hozzátartozói sem tudták, hogy pontosan mekkora vagyont halmozott fel. Halála után kiderült, nagyjából 11 millió dollárt (mintegy 3 milliárd forintot) gyűjtött össze az évek során, a pénzt pedig gyermekjótékonysági szervezeteknek adományozta.

Alan Naiman kedvezményezettjei és barátai egyaránt megdöbbentek, amikor fény derült gazdagságára – írja a CBS News. A férfi két évtizeden át dolgozott Washington állam Szociális és Egészségügyi Hivatalában, évente 67 234 dollárt (nagyjából 18,8 millió forintot) keresett. Emellett Naiman gyakran vállalt másod- és harmadállást, hogy kiegészítse a fizetését.

A férfi ahol tudott, spórolt: elhordott, régi cipőjét ragasztószalaggal javította meg; ha vacsorázni ment, csak gyorséttermekben evett; a legolcsóbb ruhákat vásárolta; és leharcolt autóval közlekedett. Valósággal kiugrott a bőréből, amikor idősebb korában sok boltban kedvezményt kapott.

Naiman azonban elsősorban nem takarékosságának köszönhette vagyonát. Korábban bankárként dolgozott, és jelentős összeget örökölt szüleitől is. Mire 2018 januárjában meghalt, 11 millió dollárt sikerült összegyűjtenie.

A nőtlen és gyermektelen férfi a pénzt szegény, beteg, sérült és elhagyott gyermekek megsegítésével foglalkozó szervezetekre hagyta.

Barátai szerint Naimant nagyban inspirálta fejlődési rendellenességgel született bátyja, akivel igen szoros volt a kapcsolata.

A férfi vagyonából 2,5 millió dollárt (mintegy 700 millió forintot) a washingtoni Gyermekgyógyászati ​​Központ kapott. A szervezet a pénz egy részét jelzálog-törlesztésre fordítja majd, emellett új babaszállító járműveket is venni fognak.

A Treehouse nevelőszervezetnek 900 ezer dollár (közel 252,8 millió forint) jutott. Naiman korábban nevelőszülőként gyakran vitte a gondjaira bízott kicsiket a Treehouse raktárába, ahol ingyen választhattak maguknak játékot.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik