Élet-Stílus

Farkas és Mysterio agyontrollkodták Ryan Reynoldsot

Ryan Reynolds nemrég osztott meg egy fotót Instagramján, ahol a Hugh Jackman és Jake Gyllenhaal párossal közösen ácsorognak egy szobában, meglehetősen karácsonyi hangulatban.

Míg Jackman korábban Marvel-képregényekből ismert Wolverine karakterét alakította a filmvásznon, addig Gyllenhaal mostanság szintúgy egy képregény-szereplőt, Mysteriót fogja majd alakítani a következő Pókember-filmben. Reynolds pedig pár éve már Deadpoolként éli gyakorlatilag a hétköznapjait is, legutóbb egy nagyon deadpoolos tettet hajtott végre.

Reynolds az alábbi két fotót osztotta meg, miután két barátja jól átverte a karácsonyi parti dresszkódját illetően. Ahogy Reynolds fogalmaz:

Ez a két k***ott seggfej azt mondta, ez egy pulcsis parti lesz majd.

Ennek ellenére csak Reynolds öltözött be egy nagy piros-zöld karácsonyi ajándéknak, sárga masnival a közepén. Jackman és Gyllenhaal nem véletlenül pacsiznak elégedetten a második fotón. A háború ezzel valószínűsíthetően megint kitört a három színész között, akik rendszeresen szívatják egymást a közösségi médiában.

Mi mindenesetre jól szórakozunk az ilyeneken:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

These fucking assholes said it was a sweater party. 🎄

Ryan Reynolds (@vancityreynolds) által megosztott bejegyzés, Dec 20., 2018, időpont: 6:47 (PST időzóna szerint)

Kiemelt kép: vancityreynolds

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik