Élet-Stílus

A Mikulás legyen nő, vagy gendersemleges?

Esetleg legyen teli tetoválásokkal, fogyjon le, és kezdjen el sört inni? Egy nagy nyilvánosságot kapott felmérés szerint vannak, akik ezt szeretnék.

Az amerikaiak és a britek nagyjából negyede azt szeretné, ha a Mikulás nő, vagy gendersemleges lenne – derült ki egy pénteken közzétett felmérés eredményiből. A brit és amerikai sajtóban nagy nyilvánosságot kapott közvélemény-kutatást GraphicSprings nevű, logókészítéssel foglalkozó cég készítette, négyezer ember megkérdezésével.

A cég arra volt kiváncsi, milyen változtatásokat hajtanának végre az emberek a Mikuláson, hogy igazán modern legyen. Mint kiderült, a többség nem szeretné, ha bármennyire is változna, de azért voltak páran, akik szívesen látnák, hogy halad a korral.

Bár a felmérésben több szempont is szerepelt, a legnagyobb figyelmet a sajtóban a Mikulás nevére vonatkozó rész kapta. Az eredmények szerint ugyanis a válaszadók 27 százaléka megváltoztatná azt.

Az amerikaiak 10,5 százaléka, és a britek 10,6 százaléka szerint a Mikulásnak nőnek kéne lennie. A gendersemleges Mikulásra pedig az amerikaiak 18,6 százaléka vár, míg a briteknél ez a szám 15,7 százalék.

A felmérésben más modernizáló változtatásokra is lehetett szavazni.

  • 23 százalék szerint be kéne szereznie egy iPhone-t.
  • 18 százalék szerint legyen hipsterebb.
  • 22 százalék szerint a szánt le kéne cserélnie egy repülő autóra.
  • 20 százalék látná szívesen, ha lennének tetoválásai.
  • 21 százalék szerint pedig le kéne egy kicsit fogynia.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik