Élet-Stílus

Először az anyát, majd négy évvel később annak lányát vette feleségül

A most 28 éves Sarah 14 éves volt, mikor először találkozott a most 69 éves Daviddel. Nem is akármilyen körülmények között: a férfi aznap vette el Sarah anyját.

A lány akkoriban nem az anyjával élt, találkozásaik alkalmával azonban barátság alakult ki közte és David között, élveztek egymás társaságában lenni. A férfi házassága azonban tönkrement az anyával, és elő is állt azzal, hogy az akkor még mindig tizenéves Sarah-val van kapcsolata.

A lányt kitagadta a családja, de még mindig örül a döntésének, noha egyáltalán nem idilli a kapcsolata a férjével, akitől már egy ikerpár is született neki.

'My family completely disowned me, they didn't agree with it at all'

Közzétette: Daily Mail – 2018. november 21., szerda

Amikor az első feleségem meghalt – akivel több mint 30 éven át voltunk házasok – nagyon magam alá kerültem és magányos voltam. Azután megismerkedtem a második feleségemmel, aki történetesen Sarah anyja

– mesélte a férfi a Channel 5 Age Gap Love című sorozatában.

Amikor David elvette feleségül az anyámat 14 éves voltam, majdnem 15, Portsmouth-ban éltem az apámmal, majd nevelőszülőkhöz költöztem. Szóval csak az esküvő napján találkoztam Daviddel és aztán vagy egy évig nem is láttam.

– mesélte a nő.

Lassan barátság alakult ki közöttük, dacára a 41 év korkülönbségnek, jókat nevetgéltek, beszélgettek, ha Sarah meglátogatta az anyját.

Aztán mikor összejöttek a nő családja ezt nem volt hajlandó elfogadni, így megszakította velük a kapcsolatot, hogy együtt maradhassanak.

A családom teljesen kitagadott, egyáltalán nem értettek ezzel egyet

– mondta Sarah.

Noha sose voltak problémájuk a nagy korkülönbségből, Sarah elismerte, azért vannak hátrányai, hogy egy idős férfihez ment hozzá.

Nem kedvellek, öreg vagy és ősz. És nagyon sok kilót szedtél fel

– mondta brutális őszinteséggel Sarah, aztán nevetgélve elmondták azt is, hogyan működik a kapcsolatuk: nem túl romantikusan.

Az ugrálóvárakkal foglalkozó céget futtató pár 10 éves házas lesz lassan, azt tervezik, hogy megünneplik.

Szeretném megújítani a fogadalmunkat, mert már sokkal több barátunk van

– mondta Sarah.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik