Élet-Stílus

Radics Gigit nem engedték felszállni a repülőgépére

Miután néhány hete kiderült, hogy elmarad Radics Gigi arénás nagykoncertje, az énekesnő úgy döntött, hogy édesanyjával Ausztráliába repülnek, hogy kint legyenek édesapja és öccse mellett, akik egy színházi darab miatt ott tartózkodtak. Az egyébként is sok átszállásos, hosszú út azonban még tovább nyúlt egy kellemetlenség miatt.

Frankfurtban szálltunk át. Már álltunk a sorban, amikor kiszedtek minket anyuval. Nem tudtuk, hogy mi lehet a baj, nem is igazán mondtak semmit. Követelték, hogy mutassunk be valamilyen iratot, ám nem fejtették ki, hogy mit is szeretnének. Később kiderült, hogy elég lett volna a hazafele szóló repjegyünket bemutatni, de erről semmilyen tájékoztatást nem kaptunk a reptéren. Gondolom, azt hitték, hogy nem szabályszerűen akarunk kint tartózkodni. Végül kiderült, hogy az a baj, hogy hazafele egy másik légitársaságnál foglaltunk helyet, és azt az adott légitársaság rendszerében nem látták. Ez az egész fennakadás cirka 15 óra volt, végül 50 óra alatt értünk ki

– mesélte a Blikknek Radics Gigi, aki a kezdeti nehézségek ellenére jól érezte magát a két hetes kikapcsolódáson.

Kiemelt kép: Instagram/@gigiradics

Ajánlott videó

Olvasói sztorik