Élet-Stílus

Gáspár Evelin: Nagyon mélyen vagyok, úgy érzem, hogy kiégtem

Két évvel ezelőtt, egy közúti igazoltatás során derült ki, hogy Gáspár Evelin autójának rendszáma, forgalmi engedélye és biztosítása egy másik autóhoz tartozik. Emiatt indult ellene eljárás, ami most véget ért. Másodfokon jogerőre emelkedett az ítélet, ami alapján két év próbaidőre bocsátották.

Gáspár Evelin: Sose voltak barátaim és nem is lesznek
Rossz tapasztalatai vannak korábbról.

Végre győzött az igazság. Én még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem tudtam, hogy a rendszámmal és a papírokkal valami nem stimmel. Végre lezárult ez a procedúra, ami két éve tart. Az biztos, hogy két évig, de utána sem fogok semmi törvénybe ütközőt tenni

– mondta a Blikknek Gáspár Evelin, aki ennek ellenére nem örülhet igazán, hiszen a magánélete romokban.

Kevesen tudják, hogy két évig volt egy párom, együtt is éltünk a lakásomban. Sokszor megalázott, és már abban sem vagyok biztos, hogy valaha igazán szeretett. Nemrég eldöntöttem, hogy szakítok vele. A tárgyalásról egyből megyek haza, segítek összepakolni a cuccait. Elég volt a rengeteg bántásból. Én csak arra vágyom, hogy valaki végre azért szeressen, amilyen vagyok. Nem tagadom, most nagyon mélyen vagyok, úgy érzem, hogy kiégtem, de innen lehet felállni, és bizonyítani.

Kiemelt kép: Instagram/@evelingaspar

Ajánlott videó

Olvasói sztorik