Élet-Stílus

Survivor: Jérémynek végleg véget ért a játék, Robi a Holtak Szigetére került

Már csak pár nap és kiderül, hogy kinek sikerült megnyernie a Survivor második évadát, amit tökéletesen alátámaszt az is, hogy a túlélőshow legutóbbi adásában a Bayanin és a Holtak Szigetén is csak négy-négy ember küzdelmét követhettük nyomon.

A Holtak Szigetén ráadásul már az adás legelején lejátszották a párbajt, amelyen egyedül Dávidnak nem kellett résztvennie, hiszen ő nyerte el az előző adásban a védettséget. A feladatot Vera teljesítette a legjobban, őt Gábor követte, így

az utolsó helyen Jérémy végzett, akinek ezzel párhuzamosan véget is ért a játék.

A finálé előtti utolsó Törzsi Tanács végkimenetele gyakorlatilag megjósolhatatlan volt, a játékosoknak ugyanis nem csak azt kellett mérlegelniük, hogy kikkel nem szeretnének a továbbiakban együtt játszani, hanem azt is, hogy ki ellen lenne esélyük a fináléban. A szigetlakók közül egyedül Szandra érezhette biztonságban magát, ő nyerte meg ugyanis az utolsó védettségi játékot. A szavazás során döntetlen végeredmény született, Tamás és Robi is két-két szavazatot kapott, így nekik párbajozniuk kellett egymással.

A párbaj során végül Robi maradt alul, így őt száműzték a Holtak Szigetére.

Kiemelt kép: RTL Klub/Survivor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik