Élet-Stílus

Ezeket a filmjeleneteket még a hollywoodi színészek sem vállaltak el

Bár elképesztően jól lehet vele keresni, Hollywoodban színésznek lenni nem a világ legkönnyebb munkája. Még ha úgy is tűnik, hogy életük nem áll semmi másból, csak vörös szőnyegen vonulásból és fotófal előtt mosolygásból, azért ne felejtsük el, hogy nem minden CGI, ami a filmekben történik, és néha bizony kemények a forgatási napok. Vannak olyan jelenetek, amit több millió dollárért sem voltak hajlandók elvállalni egyes színészek, és nagyon megértjük, hogy miért.

Emma Watson megrémült a meztelen Channing Tatum láttán

Hiába készítették fel a Harry Potter-filmek sok mindenre a színésznőt, élete első, sötét humorú vígjátéka tudott neki meglepetést okozni. Az Itt a vége című film szövegkönyvét olvasva rögtön látta, hogy ez nem az a típusú humor, amit ő szeret, de azért elvállalt egy kisebb szerepet. Majd amikor belecsöppent a forgatásba, Channing Tatum épp a Magic Mike-ból táncolt el egy jelenetet egyszál nyakkendőben, mire Emma Watson azonnal kiviharzott, és elhagyta a helyszínt. James Franco név nélkül, de megerősítette, hogy a történet igaz.

Karwai Tang/WireImage

Robert Pattinson nem akart intim kapcsolatba kerülni egy kutyával

Pattinson a Good Time forgatásáról mesélt Jimmy Kimmel show-jában, és elmondta, hogy egyes jelenetek enyhén szólva feszegették a törvényesség határait. Szerepe szerint Pattinson azt hiszi, hogy előző életében kutya volt, ezért hatalma van az állatok fölött. Egy jelenetben szexuális kapcsolatba kellett volna kerülnie egy kutyával, de azt mondta, ezt nem vállalja, még akkor sem, ha a kutya gazdája biztosította volna a stábot arról, hogy az állat fel van készítve a jelenetre. Hogy ez alatt pontosan mit értett, azt kifejezetten nem szeretnénk tudni. A jelenet végül bekerült a filmbe, de nem a színésszel forgatták le, filmes trükköt vetettek be.

Taron Egerton kézdublőrt használt a szexjelenethez

A Kingsman egy forró jelenetében Taron Egertonnak nyomkövetőt kellett helyeznie Poppy Delevingne testébe, amit a néző addig lát, hogy benyúl a lány bugyijába. A színész annyira kínosan érezte magát a forgatókönyv olvasása közben, hogy azt kérte, használják inkább Poppy Delevingne férjének kezét, és ne az övét. A férj elvállalta, a világ megmenekült.

Isla Fisher: Onnantól, hogy láttad egy szereplő mellét, a karakter nem tud többé vicces lenni

A 2005-ös Ünneprontók ünnepe rengeteg kissé alja humorral operált, Isla Fisher mégis éles határt húzott: semmi meztelenség a filmben. Egy csomó jelenetre szimplán nemet mondott, vagy dublőrt vett igénybe, aki a mellét és a fenekét helyettesítette. Szerinte egy karakter attól kezdve nem tud vicces lenni, hogy megmutatta a mellét. Volt egy vitája erről a rendezővel, de vesztett, így a meztelen jelenetek végül bekerültek filmbe, csak nem ő van rajtuk. Viszont így még ezerszer jobban rájátszott a szerepére, és igyekezett extrém vicces lenni, hogy ellensúlyozza a szexualitást.

Karwai Tang/WireImage

Kirk Cameronnak még egy csók sem fér bele

A szigorú keresztény szabályok szerint élő színész a legkisebb romantikus gesztust is visszautasítja a filmekben. Úgy gondolja, hogy kizárólag feleségével kerülhet ilyen közeli kapcsolatba, és a filmvásznon sem fér bele még egy csók sem.

Amikor megcsókolom a feleségemet, tényleg férj és feleség vagyunk, akik tiszteletben tartja a házasságot a színfalak mögött is.

Eddig mázlija volt, mert sikerült olyan rendezőkkel dolgoznia, akik tiszteletben tartották a kérését, és megoldották a romantikus jeleneteket a ő aktív közreműködése nélkül.

David Livingston/Getty Images

Wesley Snipes-t ki akarták rúgni a Penge sorozatból

A Penge-filmek harmadik részében egy stábtag, bizonyos Patton Oswalt szerint Wesley Snipes alig vett részt a forgatásokon. A férfi állítása szerint a színész egész nap a kamionban ült, füvezett, és nem akart csinálni semmit. A jelenetek többségét dublőrrel vették fel, csak a közeli felvételekre volt hajlandó megjelenni. Amikor az író-rendező, David Goyer leült vele beszélni és megkérdezte, miért nem távozik, a közeli felvételek megvannak, a film hátralévő részt meg tudják csinálni nélküle, állítólag annyira beparázott, hogy onnantól kizárólag post-iteken kommunikált a rendezővel, mindegyiket úgy írva alá, hogy Penge.

via GIPHY

Samuel L. Jackson nem meztelenkedik és kész

Nincs olyan szörnyűség, ami megfélemlíthetné Samuel L. Jacksont, aki hat filmet forgatott Tarantinóval. Kivéve a meztelenséget, mert az a legnagyobb rémálma. Howard Sternnek beszélt arról, hogy nincs elég önbizalma ahhoz, hogy vállalja a nemi szervét a filmvásznon:

Nem tudom, elég félelmetes-e. Az aurám olyan nagy, nem vagyok benne biztos, hogy elég nagy lenne ahhoz, hogy kitöltse az aurámat.

Arról is beszélt, hogy amikor szexjelenetet forgat, extrém bizonytalanná válik, és folyton kérdezgeti a partnerét, hogy hol érintheti meg, mit tehet és mit nem, előre bocsánatot kér mindenért.

via GIPHY

Kiemelt kép: IMDB /  Warner Bros., Iron Horse Entertainment 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik