Curtis vasárnap nem jelent meg a Csak show és más semmi próbáján, cserben hagyva így partnerét, Köllő Babbettet. A Feleségek luxuskivitelben sztárja és produkciójuk felkeszítője több mint egy órát vártak a rappere, ám az nem jelent meg, telefonja pedig kikapcsolt állapotban volt, így sem ők, sem a produkció készítői nem tudták őt elértni – tudtuk meg a Borstól.
A magazin munkatársainak információi szerint Curtis pénzbüntetésre számíthat a kihagyott próba miatt.
Mivel Curtis nem jelent meg a korábban diszponált vasárnapi forgatáson, így a csatorna a szerződése értelmében kötbér megfizetésére kötelezte. Reméljük, hogy kedden nem hagyja cserben Babettet és a produkciót
– nyilatkozták a a TV2 munkatársai.
A rapper viselkedése nem csak a csatorna, de Köllő számára is zavaróan hatott.
Kicsit vegyes érzelmek vannak bennem, most aggódom, félek, nemcsak a produkció miatt – nyilván amiatt is –, de nekem nagyon jólesne, ha egy erős férfi állna mellettem. Egyébként amikor mi maradtunk a műsor végén Attival, nagyon megörültem neki, mert ő egy erős pasi, és azt érzi az ember, hogy mindenen keresztül tud vinni egy nőt. Én ezt nem szeretném nélküle csinálni, reménykedem benne, hogy a következő próbára már együtt megyünk
– mesélte a luxusfeleség, aki egy fakírprodukcióval készülne Curtisszel.
Kiemelt kép: Instagram/@curtis4ker