A New York Times és a parizer viszonylag ritkán találkozik egymással. Már csak azért is, mert az egyik egy nagy sajtó-, a másik pedig egy nagy húsipari termék. Ha ezen a nyilvánvaló akadályon túl tudunk lépni, még akkor is marad bőven tényező, ami megnehezíti az együttállást. Persze próbál az ember egyik irányban sem előítéletes lenni, de aki az egyik műfajt műveli, az nem nagyon jártas a másikban.
De van valaki, aki képes volt összekapcsolni a világ két felét, ez a valaki pedig nem más, mint Matty Matheson.
A kanadai séf, aki a parkdale-i hardcore szcénából emelkedett a sztárszakácsok közé, megjelentette az első könyvét, amely félig szakácskönyv, félig önéletrajzi kötet. Matty az élete különböző szakaszaiból gyűjtött össze recepteket, ezeken keresztül mutatja be, hogy mi történt vele az elmúlt évtizedekben.
A kaják ennek megfelelően elég változatosak, van rengeteg tésztás étel, sok keleti és persze akadnak klasszikus hamburgerreceptek is.
Igen, ez egy olyan recept, ami nagyon sokakban kelt nosztalgiát, legalábbis abban az értelemben, hogy fiatalon az ember bármit megmikrózva képes volt tele enni magát, hogy aztán elégedetten folytassa a napot. A szakács elmondása szerint ezt a receptet az anyósánál látta először, aki akkor dobta össze a fura reggelit, amikor Matty náluk aludt.
Bátor poén
Ha belegondolunk: elképesztően bátornak kell lenni annak, aki manapság ilyen receptet akar a könyvébe szerkeszteni. Ma már boldog boldogtalan szuvidol, konfitál, fúziós ételeket készít, nincs már nagyon tér az ilyen trash kajáknak a komoly szakácskönyvekben, kivéve, ha van történetük és valamiért viccesek.
Ami egyébként annyira jól fogy, hogy bekerült a New York Times TOP10-es Best Selling listájába. A könyv Amerikában már hónapok óta előrendelhető volt, de Magyarországon sajnos egyelőre nem kapható.
Amint sikerül beszerezni egy példányt, mindenképp írok róla.
