Élet-Stílus

Péniszbemutatót tartott a repülőn a huszonötszörös nagypapa

Rendőrök várták Londonban.

Szokatlan események történtek október 10-én a British Airways New Orleans-ból Londonba tartó járatán.

Az esetet Joel Vilmenay, a New Orleans-i WDSU tv-csatorna elnöke tanúvallomásából tudhatta meg a világsajtó. A férfi feleségével, kisfiával és kislányával utazott Angliába, épp utóbbit kísérte vissza a mosdóból az üléshez, amikor pár perccel később a következő látvány tárult a szeme elé:

egy középkorú férfi péniszét lóbálva mászkál a sorok között.

A magamutogató úriemberről a következők derültek ki:

  • Hatam Hamadnak hívják, 56 éves,
  • huszonöt unokája van,
  • nagyon izgult a repülés előtt,
  • épp emiatt – bár hónapok óta nem ivott alkoholt – öt pohár borral próbálta megnyugtatni magát.

A nagypapából bizonyára a maligánfok hozta ki az állatot. Kipakolt pénisszel odaállt Vilmenay családja elé, úgy, hogy a nemi szerve csak centikre volt a tv-csatorna elnökének arcától, aki ezt nehezményezte is.

Hatam Hamad ezután morcos lett, meglökte a tévést, majd odébbállt, hogy férfiasságát egy másik utasnak is megmutassa.

A személyzet tagjai ezek után a gép egy másik pontjára kísérték, ahol az út végéig szemmel is tartották, majd a Heathrow repülőtéren átadták a rendőröknek.

Hatam Hamadot hat hét szabadságvesztésre ítélték – egy évre felfüggesztve – és pénzbüntetést is kell fizetnie.

 

via Daily mail, Metro; kiemelt kép: Thinkstock (illusztráció)

Ha nem pisili le az utastársát, egészen biztosan nem tartóztatják le
Egy amerikai férfi a repülőn ürített egy idegenre, de nem emlékszik rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik