Élet-Stílus

Veszélyes tisztítószert rakott a Mekis dolgozó egy vendég italába

Akár húsz évre is börtönbe kerülhet ezért a 22 éves amerikai férfi.

Eljárást indítottak egy McDonald’s dolgozó ellen az amerikai Kansas államban, miután hidrogén-peroxid alapú tisztítószert tett egy rendőr italába – jelentette a helyi sajtó. A tisztítószert, amit a pult takarítására szoktak használni, még szeptember közepén tette bele a 22 éves Trevor Hockaday a rendőr üdítőjébe, aki szolgálat közben tért be az étterembe – közölte a helyi rendőrség.

Nem sokkal azután, hogy megitta az üdítőt, a rendőr influenzaszerű tünetekre kezdett el panaszkodni.

Azt hitte, hogy elkapta a vírust, de két hét múlva egy dolgozó elmondta a rendőrségen, hogy mi történt

közölte Bryan Murphy seriff, akinek egy beosztottja volt az áldozat. A férfi hozzátette, sokkal jobban fel lenne háborodva, ha az áldozat egy átlagember, vagy egy gyerek lett volna, és nem az ő egyike helyettese.

A dolgozó elmondása szerint Hockaday „négyszer spriccelt” bele a rendőr italába a tisztítószeres flakonból. Hogy pontosan milyen hatása volt a rendőrre a veszélyes anyaggal szennyezett ital, azt nem közölték. Csak annyit, hogy pár napig küzdött az influenzára hasonlító tünetekkel.

Hockaday ellen most rendvédelmi feladatokat ellátó személy ellen elkövetett súlyos testi sértés vádjával indítottak eljárást, amiért akár több, mint húsz évig tartó börtönbüntetést is lehet kapni.

A kiemelt fotón egy San Franciscói McDonald’s étterem ablaka. Fotó: AFP / Justin Sullivan/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik