Élet-Stílus

Bruce Springsteen-hasonmás áldozatául esett egy nő

Valószínűleg a legtöbben nagyon megörülnénk, ha legjobban szeretett világsztárunkkal kerülnénk kapcsolatba, ám arra mindig érdemes figyelni, hogy valóban a sztárral, és nem csak egy hasonmásával beszélgetünk. Ha mégis egy ilyen csalás áldozatai lennénk, akkor minden valószínűseggel valami olyasmit érezhetnénk, mint Mary, akit egy Bruce Springsteen-hasonmás vert át nagyon csúnyán.

Ez a lány nem Rihanna, csak a hasonmása
Az indiai modell csak 23 éves.

A Cut információi szerint a nő egy rajongói Bruce Springsteen Facebook-oldalon ismerkedett meg a csalóval, majd ezt követően egy éven keresztül beszélgettek a közösségi oldalon, ahol képeket is megosztottak egymással. A gondok ezt követően kezdődtek, a Springsteen-hasonmás ugyanis azt állította, hogy elvált feleségétől, Patti Scialfától, így szüksége lenne egy kis pénzre, Mary pedig küldött is neki: először csak 600 dollárt, azaz körülbelül 163 ezer forintnak megfelelő összeget, majd mikor a férfi azt állította, hogy egy több milliót érő arannyal teli zsákot kell elküldenie Dubajba, akkor

a nő közel több mint 11 ezer dollárt, azaz 3 millió forint feletti összeget utalt az álvilágsztárnak.

A nő végül csak ezt követően jött rá, hogy az Bruce Springsteen, akivel ő beszélget az valószínűleg nem az igazi Bruce Springsteen.

És, hogy mi a tanulsága ennek a történetnek? Sose higgyünk és küldjünk pénzt senkinek, aki azt állítja magáról, hogy ő Bruce Springsteen.

Kiemelt kép: Theo Wargo/Getty Images 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik