Élet-Stílus

Kigyulladt a templom, ahol pár órával később egy tűzoltó esküvője lett volna

Az amerikai tűzoltó is részt vett az oltásban.

Extra motivációja is volt egy amerikai tűzoltónak, hogy megmentsen a lángoktól egy templomot, ami péntek este gyulladt ki a Massachusetts államban található Wareham városában. Alig pár órával később ugyanis pont abban a templomban kellet volna elkezdődnie az esküvőjének – jelentette a helyi sajtó.

Amikor Conrad Fernandest riasztották, már tudta, hogy ég a templom. Menyasszonya, Daliza Fernandes ugyanis akkor már közölte vele a rossz hírt.

A helyi tűzoltóságok közlése szerint a lángok a tetőben csaptak fel, majd gyorsan terjedni kezdtek a több mint 70 éves, fából készült épületben, ahol nem volt automata tűzoltó-berendezés. A templom végül nem égett le, de több mint félmillió dolláros kár keletkezett benne. És le kellett zárni.

Ez persze nagyon rossz hír volt az esküvőre készülő tűzoltónak és menyasszonyának. Amit felkelt a nap, a pár kétségbeesett keresésbe kezdett egy új helyszín után, és szerencséjükre találtak is templomot a közeli Dartmouth városában, ahol fogadni tudták őket.

A pár elmondása szerint a szertartás végül gyönyörű lett, köszönhetően barátaiknak és családtagjaiknak.

Talán tíz év múlva, vagy akár már holnap is nevetni fogok az egészen, de most még sokkban vagyok

mondta az ifjú férj.

Kiemelt fotó: WCVB

Ajánlott videó

Olvasói sztorik